Jogellenesen oszlattak a Kossuth téren

2010. szeptember 21., kedd 13:14 | Index.hu

A Legfelsőbb Bíróság Gonda Lászlóéknak adott igazat, és elmarasztalta a 2006. október 23-i rendőri intézkedést.

Jogellenesen oszlatta fel a rendőrség 2006. október 23-án hajnalban a Kossuth téri demonstrációt, mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB).

A közigazgatási pert Gonda László és százötven társa indította az ellen a rendőrségi határozat ellen, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság a feloszlatásról határozott.

A Fővárosi Bíróság korábbi ítéletében teljes egészében elutasította a keresetet és jogszerűnek minősítette a rendőri oszlatást, ám a felperesek ez ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmének az LB részben helyt adott és kimondta, hogy a rendőri oszlatás jogszerűtlen volt.

A demonstráció 2006. szeptember 17-én kezdődött, azt követően, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Ebben a miniszterelnök beismerte, hogy hazudtak a választási kampányt megelőző másfél évben. Az október 23-i ünnepségek előtt kordonnal vették körül a rendőrök a Kossuth Lajos teret. A helyszínről hajnalban kiszorították a tüntetőket.

Az Index megbukott földrajzból

Az Index megbukott földrajzból. Szerintük Kárpátalja nem része Magyarországnak.

Index vs. földrajz

Index vs. földrajz