Balzsamecet

Életemben először úgy döntöttem, rááldozom azt a kb. 4000 Ft-ot, hogy beszerezzek egy igazi, 3 éves balzsamecetet.
Nem tettem rosszul. Az ecet 6%-os, azaz nem erős, simán kiskanállal meg lehet kóstolni.
Ízében egyértelmű a fahordós érlelés, Vincze Béla barikolt Pino Noire-jának a töménysége, és csokoládés ízvilága köszönt benne vissza. (És ezt Béla most ne sértésnek vegye! :-))
Főképpen az utóíze az, ami őrület. A barik-ízek ekkor jönnek igazán elő.
Mos éppen nincs itthon semmiféle zöldség, amiből salátát lehetne csinálni, de ha lesz, nem hiszem, hogy néhány szem tengeri són, 2 tekerés feketeborson, és pár csepp hidegen préselt olivaolajon kívül más fűszert használnék hozzá, ha ezzel az ecettel van ízesítve…
(u.i.: tudom, a balzsamecetnek 12 évesnek kellene lennie, de hmm…. Szóval az majd a következő nagyberuházásom lesz. :-)

A Paprika — Megkóstoltam..

Szerintem minden szövegelésnél jobban leírja a helyzetet ez a videó:
http://www.youtube.com/watch?v=9zXPRw6QTyc

A Paprika

Még nem mertem megkóstolni. Vettem ma csilipaprikát ugyanott, arra azt mondta az eladó, hogy 10-es skálán 7-es ereje van. Abból ettem egy gyufaszálnyi darabot, még ég a pofám. Erre azt mondta, hogy ez 10-es lesz, s nem javasolja, hogy megkóstoljam.



Transylmania: Elpártolt liliomszál



Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele!

Téli szél a tar gallyakat fújja,
Mint az Isten égre tartott ujja.
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagyvilágon.

Elvették, s most véle nagyra vannak,
Törött, véres kardját a Magyarnak.
De míg minden nép a sírját ássa,
Van szava, hogy világgá kiáltsa.

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk,
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk!
Tiporhatják szűz-tiszta igazunk,
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!

De hirdessük gúzsba kötött kézzel,
Sebes ajkkal, lázadó vérrel,
Idézve menny, pokol hatalmait,
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.

Kezünk bár nem pihen a kardvason,
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövő századok,
S megint csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök,
Ettől vonaglik minden Magyar rög,
Ettől vérez, ki majd nyomunkba hág,
Ettől nem gyógyulnak az unokák.

Tátra-erdők ettől zúgnak, búgnak,
Ettől reszket lelke minden zúgnak,
Puha szívek kővé ettől válnak,
Kemény kövek élő szívként fájnak.

Amíg élünk, ettől fájunk, égünk,
Sírban ettől nem lesz pihenésünk,
Ettől szorul a kezünk ökölbe,
Ettől sír a gyermek anyaölbe’.

Fenyőmadár behavazott fákon,
Száraz haraszt téli pusztaságon,
A folyók, fák, a füvek szelleme;
Minden süvít:
MI NEM NYUGSZUNK BELE!!!!!

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Versailles-ig lobogjon az üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje,
Nem nyugszunk bele! NEM NYUGSZUNK BELE!!!!!



Kellemes Karácsonyt!

A mocskos szemét zsiványokat azért utálhatjuk ilyenkor is! :-)



Állatvédők

Remélem előbb-utóbb a pedofilokat, és hasonló szar alakokat is hasonló módon fogják nevelni. A módszerrel egyetértek, bár én nem tennék ilyet.



Rosszkor rossz helyen

Ezt egy indexes fórumra írtam azon ügy kapcsán, hogy pár napja 200.000 Ft büntetésre ítéltek egy rendőrt, aki se szó, se beszéd úgy bofán baszott egy tüntetőt, hogy a fal adta a másikat. Erre valaki azt írta, hogy végülis érthető, hiszen egész nap szidták szerencsétlen rendőrt. Mire én, hogy ok, “nekem ma nem fizetett egy ügyfelem, meg amúgy is felbaszta a boltos az agyam, akkor most leütök valakit a Fadrusz utcában. Értsétek meg, ember vagyok én is.”
Persze ez már máááásss….

Na s valaki írta, hogy azért nem szabadna embert vernie az ÁVOsoknak, s erre írtam ezt, amit most ide is kiteszek, ne vesszen el:

Legalábbis egy magát demokratikus jogállamnak valló országban. Mert mondjuk Kubában, vagy tusziknál teljesen elfogadott, hogy ha valaki pofázik A Rend Őrének, akkor azt pofánvágják, vagy tarkónlövik.
Nálunk is elfogadott volt ez a módszer, egész a 80-as évek végéig.
Sőt, ha valaki sokat pofázott, azt bevitték az Andrássy 60-ba egy kis elbeszélgetésre.
Csak ugye azt nem nevezzük sem demokráciának, sem jogállamnak.

Ugyanis a jogállam ismérve, hogy a büntetést nem a rendőrség szabja ki, hanem a bíróság.
Ugyanígy, s pont ugyanebből a jogi megfontolásból hibás az az elképzelés, hogy a 2006 őszi események résztvevői “megérdemelték a büntetést” amit a rendőröktől kaptak.
Nem. Egy jogállamban akárki akármit megérdemelhet, de büntetést nem a rendőr feladata kiszabni. Hiszen ott, az adott pillanatban még ha a képzettsége meg is lenne, hogy felmérje, hogy az adott tett milyen büntetési tételt von maga után (ez mondjuk Euró-kolhozban ez ritkán lehet testi fenyítés!), akkor sem tudná mérlegelni az összes mentesítő, vagy más büntetési tételt csökkentő tényeket.
Látjuk is azóta, hogy a “jól megérdemelt”, a rendőrök által kiszabott büntetések közül utólag nagyon sok tévesnek, illetve túlzottnak bizonyult.

A “rosszkor volt rossz helyen” érvelést meg hagyjuk, mert a legprimitívebb emberek szoktak pl. ezzel érvelni, mikor egy nőt megerőszakolnak, vagy a Tienammen-téri mészárlásnál az odafelé tartó tankok lőttek mindenkire aki a városban élt és mozgott (s nem voltak részesei a felkelésnek), s akkor mondta a kínai hatalom azt, hogy “sajnáljuk, ezek az emberek rosszkor voltak rossz helyen”. Ismét csak azt tudom mondani, hogy egy demokratikus jogállamban pont azért vannak a jogi normák lefektetve, hogy ne legyenek emberek rosszkor rossz helyen.

Négy év

Ma négy esztendeje annak, hogy Gyurcsány Ferenc hivatalban levő miniszterelnök és a kormányon levő liberális–szocialista koalíció „egy bátor, felelős nemmel” elárulták nemzettársaikat. A határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló december 5-i népszavazás lassan gyógyuló sebeket ejtett több millió magyar lelkén, de ez láthatólag most sem zavarja ennek a hazugságba ragadt országnak a vezetőit.

Sokszor leírtuk már, de nem lehet elégszer elmondani, hogy fölöslegesen forgatták meg a tőrt sok millió ember szívében: ha nem nyilatkoznak a kérdésben, akkor sem lett volna érvényes a népszavazás, de még egy halk igenre buzdítás is belefért volna. Hiszen akkor is a kezükben volt a parlamenti többség, így a népszavazás után olyan állampolgársági törvényt szavaznak meg, amilyet akarnak, például szavazati jog nélkül, mert ugyebár ettől féltek, mint az ördög a tömjénfüsttől.

Négy év után jól látszik, mennyire rossz stratégiát választottak. Bumfordi gesztusukkal üzentek a szomszédos országokban élő nacionalistáknak: ütheted a magyart, mert nincs, aki megvédje őket, hiszen már az anyaországnak sem kellenek. Szerbiában „csak” a huligánok értettek a szóból, és szaporodtak el a délvidéki magyarverések, de Szlovákiában a kormányzati politika szintjén vették a lapot.

Négy éve romániai nyugdíjasokkal, felvidéki munkavállalókkal és ki tudja még, mivel riogattak, és azóta csattanós, fájdalmas választ adott erre az élet. Szlovák rendszámú autók, Felvidékre áthelyezett vállalkozások ezrei jelzik, hogy az anyaország hajója holtágba fordult. A felvidéki magyarok most fordítanak, könyvelnek, banki ügyeket intéznek sokunknak, és nem mondják, hogy bezzeg ellenünk szavaztatok, most meg ide jöttök spórolni. És akkor még nem is beszélünk a sokáig lesajnált Romániáról; arról az országról, amelynek szárnyal a gazdasága, így sok ezer, a keleti országrészben lakó honfitársunk keresheti meg maga és családja számára a mindennapi betevőt azzal, hogy átjár a határ másik oldalára dolgozni. És most örülnénk a határon túli magyarok spórolt pénzének is, persze, de azok sem hülyék, hogy egy lassan összeroskadó ország kincstárjegyeit és állampapírjait vásárolják meg, amikor okosabban is befektethetik a pénzüket.

A 2004. december 5-i sokk után a szocialisták – és a közpénzt tartalmazó kasszák körül lebzselő gazemberek – koncerteket, kulturális eseményeket szerveztek a határon túl „a népszavazás okozta fájdalom enyhítésére”. Eközben csendben megszüntették az Illyés Közalapítvány, bezárták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, leépítették azt az infrastruktúrát, amelyet a rendszerváltást követő kormányok építettek fel a magyar–magyar kapcsolatok erősítésére. Most bumerángként üt vissza mindez, hiszen lassan megfordulna az irány. Mint a történelemben jó néhányszor már előfordult, most is úgy tűnik, az anyaország lakói fognak rászorulni az erdélyi, felvidéki és másutt élő magyarok segítségére.

A rendszerváltozást követő időszakban Magyarország vezetői szinte mindenkitől elnézést kértek a nagyvilágban, akik – vélt vagy valós okokból – a történelem során valamiért haragudhattak, megsértődhettek ránk. „Bátor és felelős” miniszterelnökünknek, Gyurcsány Ferencnek ideje volna halkan bocsánatot kérnie a határon túli magyaroktól is.

Forrás:
Magyar Nemzet — Lukács Csaba

Trianonnál betiltották Magyarországot

Amikor egy emberi közösség egyre hosszabb ideje, s egyre mélyebbre süllyed egy olyan szétroncsolódási folyamatban, mint amiben a magyar társadalom jelenleg benne van, akkor ezt a történelem igazolása szerint is „általában csak egy drámai fejlemény szokta visszafordítani” – állítja lapunknak Bogár László. A professzor hozzáteszi: e kataklizma döbbenti rá a közösséget arra, hogy milyen „hatalmas mértékű az együttműködés szükségessége”. Ennek a kijózanító drámának azonban „csak” akkorának szabad lennie, amely nem roncsolja szét a közösség maradékát, ám ahhoz elég, hogy „kilendítse az apatikus lelkiállapotból”. Bogár szerint ezután a közösségnek rá kell döbbennie arra: a lelki újjáépítkezésnek az alapja a helyzet és a problémák, majd a teendők nyílt ki- és megbeszélése.

Ha egy közösség – idézi Bibó Istvánt a professzor – a hazugságok bonyolult rendszerébe szorul, ahol a dolgokat nem lehet, nem is szabad a nevükön nevezni, akkor „ez szükségszerűen vezet az erkölcsi és értelmi lezülléshez”. „Ha hazugságban, ön- és közámításban és a kimondhatatlanságok világában élünk”, „ha belénk kövesedik a kimondhatatlanság”, nincs lehetőség még csak rálépni sem a gyógyulás útjára; nyíltan ki kell mondani, hogy mik a problémák.

A beteg társadalom és az orwelli világ különös szintézise

Magyarország tulajdonképpen Trianon óta be van tiltva – jelentette ki Bogár László. Mint mondta, tilos beszélni bizonyos dolgokról, mert aki megteszi, az fasiszta, antiszemita, és gyűlöletbeszédet követ el, legalábbis az uralkodó vélemény-hatalom szerint. Tény – fogalmaz Bogár –, hogy a nyílt beszédnek vannak kockázatai, de ki kell mondani: „a magyar társadalom lélektanilag súlyosan beteg”, a terápia első eleme pedig a bajok kibeszélése. Ezt követően létre kell jönnie annak az intézményes szervezeti kapcsolódási rendszernek, amely lehetővé teszi a feladatok, a cselekvés irányának a megbeszélését. Több évtizedes, hatalmas munkára van szükség – teszi hozzá, hiszen részben újra kell termelni a társadalom fizikai testének – népesség, egészségvagyon – szövetét, illetve újra kell indítani az anyagi újratermelés motorjait is. Bogár legfontosabbnak a harmadik létszférát, a lelki talapzat megerősítését tartja.

Fundamentális problematika

Minden emberi közösség, társadalom komplex újratermelési folyamata három fontos létszférában zajlik – folytatja a professzor. Mint mondja, a legfelső szint az élet anyagi-, ezt követi a társadalom fizikai testének az újratermelése. Ám újra kijelenti: a legmélyebb és legmeghatározóbb réteg minden társadalomban a lelki, erkölcsi és a szellemi talapzat. Az évtizedek óta tartó s egyre mélyülő társadalmi válság lényegét csak akkor lehet megérteni, ha elismerjük, hogy e talapzat a legfontosabb; s pont ezek a rendkívül fontos lelki-szellemi tartalékok vannak kimerülőben, maga e komplex fundamentum roncsoldóik folyamatosan. Bogár megjegyzi: ezek nem újkeletű folyamatok, hiszen történelmi okai évszázadokra nyúlnak vissza, míg az elmúlt fél évszázad – előbb a szovjet, majd a globális birodalmi – függései tovább roncsolták a magyar társadalom „Trianon óta egyébként is igen jelentős mértékben romló szellemi-erkölcsi és lelki tartalékait”. Persze voltak reményteli pillanatok is – teszi hozzá az egyetemi tanár. Mint mondta, Klebelsberg Kúnó ideje is, amikor arról beszélt, hogy „mivel nincsen hadseregünk”, a nemzetvédelmi minisztérium az „oktatási és kulturális minisztérium lesz”. Bogár szerint ez a lényeg: itt van lehetőség a lelki-szellemi energiák újratermelésére.

Orbánék felismerték a helyzetet

A közelmúltból a Fidesz-kormányt emelte ki; az Orbán Viktor vezette kormányzat elkezdett egy tudatos nemzetstratégiai építkezést, amely annak felismeréséből fakadt, hogy a magyar társadalom talapzata súlyosan roncsolódott. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek az újratermelését segítik e létfontosságú energiának – teszi hozzá Bogár. A Magyar lelkiállapot című jelentés is arról tanúskodik: a folyamatok újra a romlás irányába indultak el.

Megbomlott a lélek belső békéje

Az MNO hasábjain sajnos egyre többször kerül szóba az anómia fogalma, amely a normavesztést, a közösséget összetartó erők szétforgácsolódását jelenti. Ismeretes: kutatások bizonyítják, hogy a magyar társadalom 70 százaléka egyáltalán nem látja a jövőjét, és nem talál olyan erkölcsi kapaszkodókat, amelyek mentén navigálhatná az életét. Bogár szerint az anómia napjaink kulcsszava. „Amit látunk, az a lélek belső békéjének a megbomlása”, a totális bizalmatlanság. Amiben élünk, az egymáshoz történő odafordulás, az együttérzés és a bizalom ellenkezőjén alapszik. Hiszen „ha körülöttem mindenki ellenséges, a vesztemre tör, aljas és gátlástalan”, akkor a bizalom helyett állandó gyanakvásban telnek a mindennapok. A bajokat tetézi – teszi hozzá a professzor –, hogy e negatív előfeltevések könnyen önbeteljesítő jóslatokká válhatnak.

Történelmileg sem alaptalan a magyar társadalomnak ez a negatív várakozása, de „minél mélyebbre jut ezen az anómiás lejtőn egy közösség”, annál nehezebb lesz visszafordulni.

Ma már evidencia, hogy Magyarországon tudatos népirtás folyik, mind a születések terén, mind az abortuszok és a meddővé tétel ösztönzése terén, mind az önpusztító fogyasztási szokások, patologikus életmódminták cinikus terjesztésével – feleli Bogár arra a felvetésünkre, hogy a kormány 100 millió forinttal – 1,6 milliárd forintra – megemelte az abortuszra költhető pénzeket. Európa legbetegebb és önmaga fizikai testét legkevésbé újratermelni képes nemzete lettünk – állítja az egyetemi tanár.

Ami a cigányságon segíthet: a tanulás, munka, rend

A cigányság azért van súlyos helyzetben, mert korábban döntő többségük tradicionális tevékenységeket végzett, vagy alacsony szintű, nehéz fizikai munkát, segédmunkát – fogalmaz Bogár, aki azt is hozzáteszi, hogy e tevékenységek végleg és visszavonhatatlanul eltűntek. A cigányság elveszítette anyagi újratermelésének minden lehetőségét – mondja. Mára megszűntek a hagyományos, illetve még a nyolcvanas évekig tartó nagyipari lehetőségek is. Úgy látja, a magyar társadalmat irányítóknak – az elitnek – és a cigányságnak erre a folyamatra semmilyen stratégiája nem volt és ma sincs. Bogár szerint „fokozni kellene a képzettséget”, ám ennek éppen az ellenkezője látszik. „Katasztrofálisan romlott még az általános iskola elvégzésének a lehetősége is, a cigányságnak a szervezett munka világába esélye sincs bekerülni”, így növekszik a kriminalizálódás veszélye. Tanulásra, munkára és rendre, vagyis a társadalmi normák elsajátítására van szükség – jelentette ki a professzor, aki szerint minden olyan intézményi feltétel, ami ennek a folyamatnak a támasza lehetett volna, szintén lepusztulóban van.

Szükséges, de nagyon nehéz egy új stratégiát megalkotni, mivel a harmadik generáció nő úgy fel, hogy értelmetlennek tartja a tanulást, nem érti, miért van rá szükség, „nem érti meg, mi az a munka, mi a rend és mi a norma”. Ez egy életveszélyes állapot – állítja a professzor. A jelenlegi – polgárháborúsnak is nevezhető – helyzet „halmazati büntetése az elmúlt harminc év közös mulasztásainak”.

A „halál kultúrája” – Élet versus liberalizmus

A követhető ideológiai értékek terén teljes a káosz. Az uralkodó nézetrendszer most cinikus taktikával óvatosan megpróbálja összekapcsolni a döntő többség által joggal megvetett liberalizmust a nacionalizmussal. Ez a próbálkozás azonban szerencsére már kudarcra van ítélve – fogalmazott Bogár a giddensi liberális nacionalizmussal kapcsolatban. A történelmi feladat a nemzeti és a szociális értékek új szintézise, amely hangsúlyozottan elhatárolódik a pusztító liberalizmustól, amely II. János Pál pápa szerint nem más, mint a „halál kultúrája” – fogalmazott a professzor.

Az egészségügy, a káosz és az „új rend”

Nem lehet állítani, hogy egy-egy kormány színre lépésével azonnal meglódulnak a halálozási mutatószámok, ám kétségtelen, hogy Kopp Máriának igaza van – fogalmazott Oberfrank Ferenc, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet ügyvezető igazgatója, tudományos kutatója az MNO-nak. „Követéses méréseket végeztünk 2002-ben és 2006-ban. A négy év alatt a 40 és 69 év közötti férfiak 8,8 százaléka meghalt (…) és 2006-ban több középkorú férfi halt meg, mint 1930-ban – idézzük Kopp Mária szavait. Orberfrank Ferenc úgy látja – ahogyan erre már Bogár László is felhívta a figyelmet –, a magyar társadalom problémái nem mostanság keletkeztek, hanem a kommunizmus, illetve az azt megelőző időszakban gyökereznek. E problémahalmazokat pedig a generációk egymás között adják tovább – egészen napjainkig. Mint mondja, maga az egészségügy egy kiszámítható rendszert igényel, amelyben mindenkinek pontosan meghatározott helye, feladata van. Mindemellett – folytatja Oberfrank – magának az egészségügynek „jótékony szerepet kell felvállalnia, nem pedig profitra éhes szolgáltatóként kell működnie”. Az orvos egy „opinion leader”, akinek a rendszer működésére befolyása van, tekintéllyel bír, ám lehet „ördögi szerepe” is; ha beáll azok közé, akik a zűrzavaros működésben érdekeltek.

Az úgynevezett egészségügyi reformmal kapcsolatban megjegyezte: ezt az intézkedéssorozatot „ráeresztették” a rendszerre, káoszt idéztek elő annak érdekében, hogy a „romokon egy új rendet” hozzanak létre. Jól látjuk, hova vezetett mindez – tette hozzá a kutató.

Súlyos gond, hogy a hagyományos egészségügy nem a megelőzésen alapszik, hanem a beteg már csak egy „végső állapotában” kerül a rendszerbe és egyre jobban úgy tűnik – mondja Oberfrank –, hogy igazán jó ellátást csak az kap, akinek pénze, protekciója és nem utolsó sorban információja van.

A közösség, mint gyógyír

Szükség lenne a megértő és támogató közösségekre is, amelyek „gyógyulási közegként” is funkcionálnak. Kopp Mária szavai szerint az emberek 85 százaléka nem törődik a másikkal, míg 70 százalékuk csak a szabályok áthágásával tudja elképzelni az előrébb jutást saját életében. Az MNO interjú-összefoglalóval próbálta feltárni az agresszív viselkedés hátterét, a fiatalok az erőszakhoz való pozitív viszonyulásának mozgatórúgóit. Egy „konzervatív, értékorientált” megközelítést tart a megoldás egyik eszközének Oberfrank. Mint mondta, ennek főbb elemei a szolidaritás, az együttműködés a szegények-gazdagok, erősek-gyengék, idősek-fiatalok között. És nem csak elméleti elgondolásokra van szükség – hangsúlyozza –, hanem a gyakorlatba is át kell ültetni, intézményesíteni kell a szolidaritást.

A magyar társadalom valójában nem tart igényt a szociáldarwinista megközelítésre – jelentette ki. Nem lehet úgy üzemeltetni egy társadalmat, hogy aki „jobb állapotban van”, jobban és könnyebben hozzáfér az erőforrásokhoz, annak van esélye az életre, míg aki hátránnyal indul, az kiszorul, reményvesztetté válik, jelentős részük kriminalizálódik, „gyilkológéppé válik”.

A jelenlegi szisztéma egy szélsőséges individualizmuson alapszik, de nem járható a totális kollektivizáláson alapuló társadalomkép sem, mindkét szélsőség zsákutcás folyamat. Az domináló felfogás szerint az „egyén az egyetlen referencia”, és minden olyan formációt az egyén ellenségének tekint, amiben megtestesülhet a szolidaritás, a közösségi gondolkodás – fejti ki Oberfrank Ferenc. A hagyományőrző közösségek, a kollektív tudás ellenzi ezt a szisztémát – állítja az MTA kutatója. A két világkép egyfajta szintézisére van szükség – folytatja –, ahol az egyén képes kibontakozni, ám felelősséget érez a családjáért, nemzetéért, hívő emberek esetében egyházáért, és ezt azzal is kimutatja, hogy betartja a közösségi normákat. Ehhez élmények, tudás és intézményrendszer szükséges, amihez elsősorban saját életútjukkal bizonyító hiteles személyek segíthetik el az embereket. Ilyen emberek forrásai elsősorban az ép családok és a megbecsült iskolarendszer.

Neobarbarizmus

Az emberek azért is agresszívak – fogalmaz Oberfrank –, mert tapasztalataik és élményeik alapján céljaikat javarészt erő alkalmazásával remélik elérni. Nem rendelkeznek olyan élményekkel, amikor a nagyvonalúság és „a türelem volt az eredményes eszköz” valamilyen cél elérésére és nincs arról élményük, hogy mit tesz a közösséggel, ha nem csak az erő számít.

Neobarbár szituációban él a magyar társadalom – fogalmazott Oberfrank. Ez a folyamat nem tarthat már sokáig, állítja, hiszen az együttműködés sokkal inkább megfelel az élet valódi természetének (még biológiai értelemben is), mint a vulgárevolucionista értelmezésű, agresszión alapuló verseny. Az agresszív fiatalok sem érzik jól magukat, és ez egyenlőre még arrogánsabbá teszi őket, de reménykedhetünk abban, hogy előbb-utóbb ők is megérzik, hogy ez nem vezet jóra. Ezt a Maslow-féle szükséglet-piramis is alátámasztja – hívja fel a figyelmet a szakember. Sajnos a folyamatot társadalmi szinten hátráltatja – mondja Oberfrank–, hogy ma még politikai-gazdasági elit jelentős részének az az érdeke, hogy a jelenlegi káosz fennmaradjon, amit a média egy része is támogat.

Forrás: MNO