2007. december 13. csütörtök 23:16:25
“Ekkor vittek át minket a Markóba (Nagy Ignác u. bv intézet), ott a belső udvarban térdepeltettek minket közel 1 órán át, aki mozgott, azt megrendszabályozták gumibottal.”
“Le kellett vetkőzni meztelenre és guggolni párat, majd később hallottam, hogy közel én voltam az az egy szerencsés, aki nem kapott ütéseket a testére. Később, ahogy beszéltem azokkal, akiket egy időben hoztak be velünk, mondták, hogy kisebb-nagyobb részben bántották ott őket. Egyik srác amikor kijött onnan, elhányta magát, végighányta a folyosót.”
Innen: http://www.euroastra.info/node/8348
Teljes cikk:
NEM ILYEN ORSZÁGBAN AKARUNK ÉLNI! - Dukán Dániel elsőfokon elítélt története: Bűne az utcán volt amikor a robotzsaruk is…
Megjelentette: johannes
Dátum: 2007 dec 13 - 21:34
Dukán Dani ügyének másod fokú tárgyalása most 2007. december 19-én 10.00 órakor lesz. Helyszín: Markó u. 27. I/75.A tárgyalás nyilvános.Aki teheti, jöjjön el, és személyes jelenlétével fejezze ki szolidaritását és az ügy iránti figyelmét. A borzalmas történetet megszenvedő család kérése is ez. [0]
Budapesten 2006. szeptember 17. és október 23. között a diktatúra sötét napjait idéző események zajlottak. A rendőrség, amely a televizió ostrománál nem akadályozta meg a rendbontás elfajulását, a következő napokban a történtektől távoli helyszíneken rendezett hajtóvadászatot a politikai rendezvények állítólagos résztvevői ellen. Dukán Dani ügyének másod fokú tárgyalása most 2007. december 19-én 10.00 órakor lesz. Helyszín: Markó u. 27. I/75.A tárgyalás nyilvános.Aki teheti, jöjjön el, és személyes jelenlétével fejezze ki szolidaritását és az ügy iránti figyelmét. A borzalmas történetet megszenvedő család kérése is ez.
Nemzeti ünnepünkön lovasrohammal, kardlappal, gumilövedékkel támadt utcai tüntetések, gyűlések résztvevőire, súlyos sérüléseket okozva. A rendőrök különös kegyetlenséggel verték, kínozták ellenállást nem tanusító áldozataikat, lakóházakba, szórakozóhelyekre törtek be az üldözöttek nyomában. A gyakran tizenéves letartóztatottaknak a kínzás és megaláztatás olyan nemeit kellett elszenvedniük, melyekre Magyarországon nem volt példa az 1956-os forradalom vérbefojtása óta. Sokan közülük életre szóló testi és lelki károsodást szenvedtek.
A találomra előállított, megvert és megfélemlített személyek ellen vádat emeltek: éspedig minél brutálisabban léptek fel velük szemben az intézkedő rendőrök, annál súlyosabb cselekedetekkel vádolták meg őket. A gyanusítottak emberi méltóságát, valamint méltányos eljáráshoz való jogukat ismételten megsértették a rendőrségen, a büntetésvégrehajtási intézményekben, és egyes esetekben a bíróságon is. A koholt vádak alapján indított perek jelenleg is tartanak.
Alulírottak kijelentjük, hogy nem tudunk, nem akarunk ilyen országban élni. Magyarországon jelenleg nincs hadiállapot, és nem állomásoznak földünkön megszálló csapatok. Az állam polgárai ellen viselt hadjáratra saját, demokratikusan választott kormányunk adott felhatalmazást. A végrehajtók és parancsnokaik a jogállam rendjének védelmére tettek esküt.
A kormánypárti sajtó azt próbálja elhitetni a kül- és belföldi közönséggel, hogy a rendőrök a politikai szélsőségek erőszakos fellépése ellen védekeztek. Az áldozatok túlnyomó többsége azonban ártatlan: gyermekeink, tanítványaink, barátaink. A velük szemben tanusított gyalázatos bánásmódra nem mentség, hanem súlyosbító körülmény, ha a hatóság azért járt el így, mert el akarta venni a polgárok kedvét a politikai véleménynyilvánítástól.
Az ország erkölcsi és politikai válságba jutott. Mostani nyilatkozatunk nem kíván állást foglalni a pártok vitájában. De kijelentjük, hogy az ellentétek elmérgesedése elkerülhetetlen, a kibontakozás lehetetlen mindaddig, amíg a köztársaság törvényes rendjét helyre nem állítják. Ahol a bűnösök büntetlen maradnak, és az ártatlanokra elmarasztaló ítélet vár, jogállamról nem beszélhetünk. Az állam polgárainak ilyenkor nemcsak joga, kötelessége is, hogy az alkotmányos útról letért kormányzat ellen fellépjenek. E kötelességünknek teszünk eleget, amikor követeljük,
1. szüntessék meg az eljárást azok ellen, akiket az őszi tüntetések kapcsán ártatlanul vád alá helyeztek,
2. vonják felelősségre az önkényesen fellépő, kegyetlenkedő hatósági személyeket,
3. hozzanak a rendőrség és a társadalom közötti bizalom helyreállítására alkalmas intézkedéseket,
4. hagyjanak fel a félelemkeltéssel, ne riogassák a közönséget mondvacsinált terrorveszéllyel.
Egyben kinyilvánítjuk együttérzésünket az ártatlanul meghurcoltakkal és családjaikkal.
Budapest, 2007. február 23.
Ács Sándorné agrármérnök, az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja; Ángyán József egyetemi tanár, országgyűlési képviselő; Benyhe János, a Magyar PEN Club főtitkára; Béres Tamás evangélikus lelkész; Berky Ferenc közgazdász; Bernáth Árpád irodalomtörténész, egyetemi tanár; Czakó Gábor író; Dárday István filmrendező; Derce Tamás, Újpest polgármestere; Dux László biokémikus, egyetemi tanár; Egedy Gergely történész, főiskolai tanár; Ékes Ilona országgyűlési képviselő; Ekler Dezső építész; Elek István, író, szerkesztő; Ertsey Attila építész, a Kós Károly Alapítvány elnöke; Fábry Sándor humorista; Farkas Ádám szobrász, egyetemi tanár; Freund Tamás agykutató, akadémikus; Gáspár Csaba László filozófus, egyetemi oktató; Gerle János építész, szerkesztő; Granasztói Szilvia művésztanár; Gróh Gáspár szerkesztő; Gulyás Gyula filmrendező; György Lajos tudományos tanácsadó, Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület; Hegedüs Zsuzsa szociológus; Horváth Pál filozófiatörténész; Hörcher Ferenc eszmetörténész, egyetemi oktató; Kajner Péter közgazdász, az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja; Karátson Gábor festőművész, író; Kicsiny Balázs képzőművész; Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész; Kormos Valéria újságíró; Kovács I. Gábor társadalomtörténész, egyetemi oktató; Kurtzné Kovács Márta, egyetemi tanár, akadémikus; Lányi András író, egyetemi oktató; Lovas Rezső fizikus, akadémikus; Lukács András geofizikus, környezetvédő; Mádl Ferenc akadémikus, a Magyar Köztársaság volt elnöke; Márai Géza biológus, egyetemi oktató; Makovecz Imre építész; Mellár Tamás közgazdász; Miklóssy Endre urbanista; Molnár Attila Károly eszmetörténész, egyetemi oktató; Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár; Naszádi Krisztina szerkesztő; Pákozdi Imre villamosmérnök; Porogi András tanár; Pozsgay Imre politológus, egyetemi tanár; Samu Mihály jogász, professor emeritus; Schneller István építész, egyetemi tanár; Schöpflin György politológus, európai parlamenti képviselő; Szakolczai György közgazdász, professor emeritus; Szebedy Tas, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületének elnöke; Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke; Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke; Varga Zoltán biológus, egyetemi tanár; Vári András történész, egyetemi oktató; Vida Gábor biológus, akadémikus; Zelnik József író, szerkesztő
Magyarország - 2006 ősz
Magamról
Dukán Dánielnek hívnak. 1982 szeptemberében születtem Veszprémben. Magyar állampolgár vagyok, szeretem a hazámat. Jelenleg a fővárosban, Budapesten élek. Soha még a legkisebb összetűzésem sem volt a hatóságokkal, vallásos nevelést kaptam. Nem járok ki meccsekre, nem vagyok alkoholista, nem fogyasztok kábítószert, nem dohányzom, nem kávézom, még csak testékszerem, vagy tetoválásom sincs.
Édesapám geológus, biológus, édesanyám óvópedagógus. Van egy bátyám is, aki a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, majd a Budapesti Corvinus Egyetem sikeres elvégzése után közgazdász végzettséggel, beszerzőként dolgozik. Nagyon szeretjük egymást, kiegyensúlyozottan, békében élünk és mindig számíthatunk egymásra.
A gyermekkoromat Veszprém megyében töltöttem. Számos társadalmi, egyházi jellegű és környezetvédő munkában vettem részt. Általános iskolában többször voltam kitűnő tanuló. 2000-ben Rómában, 2005-ben pedig Kölnben is részt vettem a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón, ami nagy megtiszteltetés volt számomra.
Nagyon szeretek sportolni is. Amatőrök között országos szinten fociztam, területin röplabdáztam, megyei szinten kézilabdáztam, körzetin sakkoztam és asztaliteniszeztem, városin úsztam és atletizáltam. Emellett számos sport és tanulmányi kupa, illetve verseny eredményes résztvevője voltam. Csapatommal megnyertük az Országos Cserkész Labdarúgótornát és a Don Bosco Katolikus Kosárlabdakupát is. 2001-ben és 2003-ban átúsztam a Balatont, túrázni pedig sűrűn járok. Nagyon szeretem a természetet, önjelölt környezetvédő vagyok. A szemetelést és az állatkínzást is elítélem, nem hogy az emberek közti erőszakot. Tanultam táncolni, latin-standard kategóriában bemutatónk is volt. Szabadidőmben barátaim társaságában, a sport és a tánc mellett szívesen hódolok kulturális tevékenységeknek, mint amilyen a múzeum-, mozi- és a színházlátogatás. Szeretek utazni, világot járni is. Efféle túrákon mind családommal, mind barátaimmal vagy iskoláimmal rengetegszer részt is vettem.
Középiskolai tanulmányaimat jó eredménnyel a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában végeztem, azóta a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemre járok. Az intézmény negyedéves hallgatója vagyok. Korábban 2 évig tanultam latint, angolból és németből középfokú A, illetve C típusú államilag elismert nyelvvizsgát is szereztem.
Távlati terveim között szerepel, hogy diploma után, a hobbijaim megtartása mellett környezetvédelemmel foglalkozzam.
Rémálom
A 2006.09.15-től 2006.09.17-ig tartó hétvégét még több kedves ismerősömmel - köztük bátyámmal és a barátnőjével - az Alacsony Tátrában töltöttem túrázással. Ekkor került nyilvánosságra a miniszterelnök nagy port kavart beszéde, amely a tüntetéssorozatot is elindította.
18-án volt az „MTV ostroma”, amihez természetesen - ahogy más, hasonló esethez sem - nem volt közöm.
Szeptember 19-én este kimentem a Kossuth térre, ahol kb. 22 órától 23:10-ig tartózkodtam, majd 23:30-tól másnap hajnali 2:30-ig az Astoriánál, egy főiskolai buliban, barátaim társaságában töltöttem az estét.
20-án, hajnali 2:30-kor elindultam gyalog hazafelé a Rigó utcai albérletembe, amely néhány saroknyira van az Astoriától. A Blaha Lujza téri eseményekről csak közvetve értesültem. Útközben láttam, hogy a Rákóczi utat a forgalomtól elzárták, azon már csak lézengés volt. Szórványosan beszélgettek emberek, de ahhoz hasonló, nagyszabású, agresszív cselekmények, amelyekről utólag a TV-ből értesültem, nem voltak láthatóak. A Szentkirályi utcához érkezve észrevettem, hogy a Vas utca vonalában rohamrendőrök kordonja zárja el a megszokott, hazafelé vezető utamat. Ekkor szóba elegyedtem az út közepén álló, teljesen békés fiatalokkal, hogy megérdeklődjem tőlük, mik történtek itt korábban. Kb. 10 perc elteltével jött a rendőri felszólítás, hogy „Oszoljanak!”. Beszélgetőtársaimmal kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, hiszen tömegről ott már szó sem volt, bár néhány, kicsit agresszívebbnek tűnő fiatal még állt azért az utcában. Ekkor elbúcsúztunk egymástól, majd többedmagunkkal elindultunk hazafelé.
Miközben a rendőrök megindultak, ők az Astoria irányába, én a Szentkirályi utca felé hagytam el a helyszínt, mert erre van az albérletem. A Bródy Sándor utcához közeledve megpillantottam, hogy az utca kijáratát ott jóval több rendőr zárja el, mint amennyi a Rákóczi útnál a továbbhaladt rendőrkordon biztosítására maradt, ezért visszafordultam. Ekkor már csak egy másik fiatal, illetve - mint később kiderült - civil ruhás rendőrök voltak az utcában. Szóba is elegyedtem a fiúval, a hazajutás kérdéséről értekeztünk, tudva azt, hogy be vagyunk kerítve/zárva és a hallottak alapján ártatlanságunk ellenére sem bizakodhatunk kedves elbánásban. Valahogy csak haza kellene jutni, úgyhogy gondoltuk megpróbáljuk átkérni magunkat a biztosító rendőrökön. Békésen haladtam feléjük, hogy megkérdezzem, merre mehetek haza, amikor hirtelen valaki a hátam mögül (az egyik civil ruhás rendőr) elkiáltotta magát, hogy „Elfogni, tüntető!” - vagy valami hasonló - amire többen is rám rontottak és a földre tepertek. Nem álltam ellent és hiába mondtam, hogy ártatlan vagyok, együttműködök és nem csináltam semmit, miközben hason, hátratett kézzel feküdtem a járdán, ütöttek, taposták és rúgták a fejemet… Kb. 3 óra volt.
A rémálom folytatása
A VIII. kerületi rendőrkapitányságra vittek. Megfélemlítve, embertelen körülmények között töltöttem a napot. A mosdóba csak vonakodva engedtek ki, a zárka kényelmetlen, sötét, hideg és piszkos volt. A bántalmazáskor sérült könyökömet könyörgésem ellenére is csak egy hónap múlva röntgenezték meg, a felvételek pedig még mindig nincsenek a birtokomban.
20-án este (tehát még aznap) átszállítottak a Gyorskocsi utcai Büntetés-végrehajtási Intézetbe, 72 órás őrizetbe vételre. Jogaim még itt sem nagyon voltak és valótlanságokat akartak aláírattatni velem. (Hogy olyasmiket foglaltak le tőlem, mint füstgránát, krómozott vasrúd, betontömb, kövek és üvegszilánkok, amelyeket nyilvánvalóan aznap söpörtek össze az utcán és a néhány elfogott ember neve mellé akarták írni. Bár nem írtam alá, az I. fokú tárgyaláson a bíró mégis tényként kezelte, hogy azok az enyémek.) Ügyvédemet kérésem ellenére sem értesítették, levelet írni nem engedtek, habár a „Fogvatartottak jogai” című kisfüzetben szerepel ennek lehetősége. Nemdohányzóságom ellenére dohányosokkal is egy zárkába tettek.
22-én volt az a „tárgyalás”, ahol majdnem mindenkit futószalagon 30 napos előzetes letartóztatásba vettek. Ekkor átvittek a Markóba = Nagy Ignác utcai BV. Itt is, ahogy végig, megalázó sors várt rám, ártatlanul. A szobák és a zárkatársak is cserélődtek.
2006.10.02-án volt gyorsítottban az I. fokú tárgyalás dr. Vasvári Csaba bíróval és két, az elfogásunkat végző, a bántalmazásomban is érintett, magasabb rangú, elfogásomkor civil ruhát viselő rendőrtanúval. Azt állították, hogy különböző tárgyakat dobáltam a rendőrök felé, ami NEM IGAZ! Azt állították, hogy a fejemen, arcomon lévő sérüléseket úgy szereztem, hogy kétszer, magamtól nekiestem egy autónak… Egymásnak és az életszerűségnek is ellentmondó állítások hangzottak el tőlük, amelyek amellett, hogy természetesen nem igazak, rám egyáltalán nem jellemző cselekmények. Arról, hogy pontosan mit is dobtam, mindkettő mást mondott. Állították viszont, hogy jobb kézzel tettem, holott balkezes vagyok. Állították, hogy egész este engem figyeltek, mégis, a ruházatomnak még csak az árnyalatát sem voltak képesek leírni, arról nem is beszélve, hogy egy szórakozóhelyen töltöttem az estét, ahonnan csak hajnali fél 3 körül indultam el hazafelé, mivel fáradt voltam. A jegyzőkönyvből több minden is eltűnt, amely kiegészítésére vonatkozó ügyvédi kérésünket elutasították.
Az ügyész csoportos garázdaság miatt felfüggesztett börtönbüntetést kért - meglátása szerint az eddig rács mögött töltött idő is bőven elég volt az elrettentésre - a bíró 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést ítélt csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt…
Összesen ketten voltunk „civilek” az utcán, amikor letartóztattak. A fiút, akit bűntársamnak neveznek, nem ismertem, soha korábban nem láttam. Ott is mindössze néhány szót váltottam vele arról, hogy hogyan tudnánk végre onnan ki-/hazajutni.
9-én átszállítottak (a Budapest határában lévő gyűjtőn át) Sándorházára a börtönbe, mint a fellebbezésünk miatt nem jogerős foglyot, ahol nagyobb zárkában, köztörvényesekkel voltam összezárva.
Október 26-án szabadultam, 36 nap után. Egy hetes otthoni regenerálódásra volt szükségem, majd visszatértem Budapestre. Élni muszáj, próbálok visszarázódni a hétköznapokba és folytatva egyetemi tanulmányimat elfelejteni a történteket, de félek, hiszen az ítélet, így a II.-fokú tárgyalás előtt, még mindig ott lebeg a fejem fölött.
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egy demokratikus jogállamban, a 21. század európai uniós Magyarországán ilyesmi megtörténhetett. Nem tudom, hogy valaha is ki tudjuk-e heverni ezt az igazságtalan sérelmet és meghurcoltatást a családommal. Ez a szörnyűség az egész életemre rányomta bélyegét. A jogállamba vetett hitünket veszítettük el! Fogja ezt valaha is valaki orvosolni?!
Dukán Dániel
***
Egy másik történet, mely máskor, máshol, mással történt - a két fiú még csak nem is ismerte egymást.
Magamról:
A nevem Darnay János. 1983 augusztusában születtem Budapesten. Pesten lakom, Zuglóban. Egy átlagos srác vagyok kívül-belül. Szeretek társaságba járni, beszélgetni, szórakozni járni.
Édesapám villamosmérnök, vállalkozó. Családi vállalkozásunk van, amibe én is besegítek már több éve. Édesanyám tanárnő. Húgom még tanuló, most fog érettségizni. Nyugodt családi körülmények között nőttem fel, békében és szeretetben.
Sosem voltam kiváló tanuló, de ott voltam az élmezőnyben. Általános iskola 5. osztályában már megszereztem a Pitman féle angol alapfokú nyelvvizsgát. Tanulmányi versenyeken is indultam. Mellette versenyszerűen sportoltam. Karatéztam kiskorom óta, mert édesapám hobbija a karate volt a Wado-Ryu (jelentése a „béke útja”) stílusban. A ‘80-as években egyike volt azoknak akik honosították Magyarországon a Wado-Ryu karatét. Most 3o danos mester édesapám.
Középiskolás éveim a Károlyi Mihály Közgazdasági, Külkereskedelmi Szakközépiskolában teltek. Itt a sok szakmai tárgy mellett tanultam angol és francia nyelvet is. 2001-ben leraktam egy angol középfokú szóbeli nyelvvizsgát és egy számítógép -kezelő(használó) (ECDL) szakmát szereztem meg. Nem maradtam tovább az iskolában továbbtanulni, mert úgy gondoltam, hogy más terület érdekel inkább, ezért felvételiztem 2002-ben Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre a villamosmérnöki karra. Azóta itt folytatom tanulmányaimat.
Az esti nézelődés:
2006. szeptember 20-án már a tanév első hetén túl voltam. Minden előadáson ott voltam, otthon pedig tanultam az órákra. Aznap délután is ezt tettem. Az egyik gyermekkori barátom Váradi Richárd felhívott estefele, hogy nincs e kedvem kimenni szétnézni a Kossuth térre, mert hallotta, hogy nagyon sokan vannak és kíváncsi, mi történik ott. Erre én mondtam, hogy miért is ne (aznap este semmilyen erőszakos cselekményről nem hallottunk a belvárosban). Mondta, hogy éppen a másik barátomnál, Dóri Gábornál van a számítógépet szerelgetik. Beültem a kocsimba, megbeszéltük, hogy náluk találkozunk, Újpalotán és felszedem őket. Onnan körülbelül este 10 óra után indultunk el a Kossuth térre. Ott nézelődtünk, körbejártuk a teret, ennivalót, innivalót vettünk, beszélgettünk.
Éjfél körül elindultunk a kocsi felé, hogy hazainduljunk. A közelben pár embertől hallottuk, hogy a Nyugati tér és az Oktogon körül történik valami. Nem tudtuk, hogy mi így hát mivel útbaesett a Nyugati tér a hazavezető úttal, gondoltuk megnézzük. Körülbelül éjfél volt ekkor. Ahogy bekanyarodtunk a Bajcsy-Zsilinszky útról a Nyugati térre, láttuk, hogy távolabbról jön a tömeg, megpróbáltam kikerülni és egy mellékutcába bemenni (amit akkor éppen felújítottak, lezárták az utca felét) de láttam, hogy az utca végéből szintén jönnek emberek, így gondoltam, hogy mivel úgysem tudnánk továbbmenni, lerakom a Nyugati tér mellett a kocsit, és felszaladunk a kivetítőhöz, hogy biztonságban legyünk, elkülönülve az emberektől. Fentről szemléltük az eseményeket, beszélgettünk a kivetítőt őrző biztonsági őrrel, fényképeztünk telefonnal, és digitális fényképezőgéppel egyaránt. Rendbontást, dobálózást különösebben nem láttunk. Amikor a rohamrendőrök a térre terelték a tömeget kicsit összevisszaság lett, de amikor már lenyugodott mindenki, a rendőrök sorfalba felálltak, az emberek szétszéledtek. Ekkor gondoltuk, hogy lemegyünk a lépcsőn, de csak a lépcső aljáig jutottunk el, mert ott szembetaláltuk magunkat körülbelül 10-15 rohamrendőrrel, akik azonnal a földre tepertek minket, és megbilincselték gyorskötözővel a kezünket. Mondtuk nekik, miközben a földön voltunk, hogy „Nem csináltunk semmit” de nem hallgattak meg. Amikor pedig engem kötözött meg egy rohamrendőrnő (hangjából ítélve), hallotta, hogy felszisszenek, mert nagyon szorosra húzta meg a gyorskötözőt, jól rátámasztott a kezemre, és még jobban megszorította, olyannyira, hogy a rákövetkezendő 1 hétben nem éreztem a bal kézfejemmel, mert elnyomódtak az idegszálak. Ezt a későbbi benti orvosi vizsgálatoknál is említettem, de csak szabadulásunk után vettem róla látleletet.
A folytatás…
A XIV. kerületi rendőrkapitányságra vittek minket és még 6 ismeretlen fiatalt, akiket nem ismertünk. A falhoz állítottak minket fejjel a falat támasztva, hátrakötözött kézzel. Az intézkedés alatt többször szóltam a körülöttem lévő rendőröknek, hogy bilincseljenek át, mert nagyon fáj a kezem, nagyon szorít a gyorskötöző. A válaszok körülbelül azok voltak, hogy -Nem tehetek semmit-, -Majd később leveszik- és hasonló válaszreakciókat kaptam. Amikor sorban hívták be az embereket, hogy leírják az adataikat, közben is jeleztem, hogy fáj a kezem, meghallgattak, utolsó előttiként hívtak be a kilenc ember közül. Előtte vágta csak le a gyorskötözőt hosszas küszködés árán egy rendőrnő. Itt külön kétszemélyes zárkákba kerültünk egy-egy ismeretlennel. Majd közölték velünk, hogy 12 óráig is bent tarthatnak bennünket és csoportosan elkövetett garázdasággal (Btk.271.§(1),(2)a,b) gyanúsítanak bennünket. Másnap délelőtt kihallgattak minket ügyvéd jelenléte nélkül. Aztán következett a fényképezés, ujjlenyomatvétel, ahogy ők nevezik rabosítás. Aztán közölték, hogy „megkaptuk” a 72 órát és átszállítanak minket egy másik helyre. Ez a III. kerületi rendőrkapitányság volt. Itt letöltöttük a 3 napot, majd következett a bírósági tárgyalás. Itt mindnyájunkra kimondták a 30 napos előzetes letartóztatásba helyezést, eltekintve azoktól a körülményektől, hogy főiskolai, egyetemi tanulók vagyunk, munkát végző emberek, de nem utolsósorban büntetlen előéletűek. Volt bizonyítékunk az ártatlanságunkat igazolóan. Fényképeket nyújtottunk át a bíróságnak, valamint kértük, hogy a minket igazolandó tanút (a biztonsági őrt) hallgassák meg (erre csak 1,5 héttel az eset után került sor). De a válasz az volt, hogy ő nem nyomozó, nem veszi figyelembe a bizonyítékokat. Egészen nyugodtan elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatást, amit később (október 03-án) a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság elismert, hogy -szó szerint idézem- „Tévedett az elsőfokú bíróság amikor mind a kilenc gyanúsított vonatkozásában a legszigorúbb kényszerintézkedést alkalmazta, az előzetes letartóztatást.”
Ekkor vittek át minket a Markóba (Nagy Ignác u. bv intézet), ott a belső udvarban térdepeltettek minket közel 1 órán át, aki mozgott, azt megrendszabályozták gumibottal. Itt ki is nézték, hogy kit fognak kezelésbe venni. Ilyenek hangzottak el, hogy „nézd ő röhögött a tárgyalásnál” vagy „enyém az a vöröshajú” Később egy belső folyosóra vittek minket és szintén fejjel a falnak kellett támaszkodni hátraszorított kézzel. Szobákba kellett bemenni, ahol orvosok megvizsgáltak, fényképet készítettek. Volt egy szoba azonban, ahol motoztak. Viccesen meg is említették a körülöttem lévő rendőrök, vagy bv-sek(Büntetés Végrehajtók), hogy „Bútort rendeznek…”. Én nagyon rosszul voltam bent már, nagyon izzadtam, levert a víz, engem állapotom miatt nem bántottak szerintem. Le kellett vetkőzni meztelenre és guggolni párat, majd később hallottam, hogy közel én voltam az az egy szerencsés, aki nem kapott ütéseket a testére. Később, ahogy beszéltem azokkal, akiket egy időben hoztak be velünk, mondták, hogy kisebb-nagyobb részben bántották ott őket. Egyik srác amikor kijött onnan, elhányta magát, végighányta a folyosót. A vizsgálatok után a társaság egy részét a Gyorskocsi u. bv intézetbe vitték, a másik részét meg a Venyige u. bv intézetbe. Én a Venyigébe kerültem, itt már emberszámba vettek minket. Itt voltak a legkorrektebbek velünk. Bár itt sem tudtam beszélni telefonon szüleimmel, csak szabadulásom előtt 4 nappal. Október 02-án kihallgattak minket a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, majd közölték azt is, hogy súlyosbították a vádat, most már csoportosan felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal(Btk.229.§(1)(2)) gyanúsítanak bennünket, holott nem is voltunk rendőrök közelében, sőt még a Nyugati téren sem akkor. Később arra is hivatkoztak, hogy a rendőri oszlatás előtti rendőri felszólításnak nem tettünk eleget. Ami ha volt is, (egyikőnk sem emlékezett rá) az, körülbelül 1,5 órával később lehetett, mint ahogy minket elfogtak akkor(utólag a videófelvételeket átnézve). Október 03-án szabadlábra helyeztek minket. 13 napot voltunk bent.
Azóta sok helyen jártunk, fordultunk jogvédő szervezetekhez, különböző állami szervekhez, hogy segítsenek, de érdemi segítséget csak kis részüktől kaptunk. Ezek voltak például a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Országos Rendőr-Főkapitányság, Legfőbb Ügyészség, Ügyészségi Nyomozó Hivatal, Budapesti Nyomozó Ügyészség, Országgyűlési Biztosok Hivatala, Állampolgári Jogok Biztosa, Köztársasági Elnöki Hivatal, Magyar Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- És Vallásügyi Bizottsága, és még sorolhatnám tovább a neveket. Ezeken kívül több személyt is megkerestünk, de sajnos csak nagyon kevesen tudtak érdemben segíteni, hogy az ügy előrébb haladjon. A nagy részük arra hivatkozott, hogy meg van kötve a kezük és nem tehetnek semmit. A ügy még nem zárult le. Jelenleg is folytatódik a nyomozás, meghosszabbították 2007.január 21-ig.
Remélem, hogy ártatlanságunkat mielőbb be tudjuk bizonyítani, sok emberrel egyetemben. Akiknek még fényképes, vagy tanú által igazolt bizonyítékuk nincs, azok még rosszabb helyzetben lehetnek, mint mi. Mert ha van bizonyítékunk és így bánnak velünk, akkor akiknek nincs, azokat sajnos egyből „elkaszálhatják”. Ez ellen kéne tenni valamit, hogy ez a jogrendszer ne csak névlegesen legyen az ami, hanem Magyarországon is tényleg csak azt juttassák börtönökbe, aki bűntettet követ el és ezt megcáfolhatatlanul tudják bizonyítani. Mert ezeket az ügyeket csak a középkori boszorkányégetéssel tudom párhuzamba vonni, mert ott is elég volt csak annyi, hogy szerintük boszorkány és már égett is. Most rendőri tanúvallomások alapján csinálják ugyanezt. Remélem ez a helyzet meg fog változni és vezetők is ráébrednek arra, hogy nem ezen az úton kéne haladniuk.
Budapest, 2007.január 4.
Darnay János
Mezőfalva, 2006. december 15.
Ács Sándorné (acsne.eva@gmail.com [1], Tel : 30-3850-379)
Kiegészítés:
Ez a két történet az én kérésemre íródott. A fiúk saját szavaikkal mondják el, hogy mi történt velük, és azt hogyan élték meg
Darnay János és közel harminc hasonlóan járt fiatal - a DVD-n szereplők mindegyike ügyében a Budapesti Főügyészség - Dr. Falvai Zsolt vezető ügyész - több, mint fél éves körültekintő és alapos nyomozás alapján vádemelés nélkül zárta le a nyomozást, és már folynak a kártérítési perek.
Dukán Daninak nem volt ilyen szerencséje. Az Ő ügyében gyorsított eljárással már 2006. október 2-án - elsőfokú ítéletet hirdettek. A másodfokú tárgyalás 2007. december 19-én 10.00 órakor lesz.
Mezőfalva, 2007. december 11.
Ács Sándorné
