Ütős blog

http://blog.khymos.org/

Komoly a téma, jó a szöveg. Kár, hogy egy részét nem értem, mert ennyire nem vagyok profi angolos.
Ezt valahogy ki akarom próbálni:
Perfect steak with DIY “sous vide” cooking

Szabad gyermekpornót! MOST!!!!

A Demokrácia zRt. blogjából egy részlet:

Lelkesen üdvözöljük azt a Petrétei József igazságügyminiszter által beterjesztett törvényjavaslatot, mely szerint a 14 évesnél idõsebb lányokról saját beleegyezésükkel végre készülhessen meztelen kép. Örülünk, hogy Magyarország ismét felelõsségteljesen és bölcsen viselkedik. Látjuk, értjük, hogy gazdaságunkat egyedül a fiatal prostik menthetik meg! Annak éppígy örülünk, hogy vezetõink ismét az emberi szabadság mellett állnak ki és nem csupán segítik pornónagyhatalommá fejlõdésünket, de vezetõ helyünk progresszív megõrzését is támogatják elõrelátó intézkedéseikkel. A fiatal lányok szexuális fejlõdésében ugyanis nagyon fontos szerepet játszik, hogy a megfelelõ szexuális érettséget elérve, illetve lehetõleg még azelõtt egy kicsivel nagyon sok geci folyjon ki a legkülönbözõbb emberek farkából az õ arcukra. Fontos, hogy a lányok hamar találkozzanak azzal, hogy emberek szeretnének az arcukra élvezni, és brutálisan seggbedugni õket. Ez nagyon lényeges dolog egy serdülõkorú lány személyiségfejlõdésének szempontjából. Ezeknek a lányoknak a végbelét próbálják majd minél többen szétfeszíteni, és a vaginájukba kisérelnek majd meg vascsöveket beledugni.

Oda kívánják helyezik õket egy forgózsámolyra, ahol egyszerre két kezükkel élveztethetnek egy-egy faszt, miközben hátulról és szembõl egyaránt lendületesen kúrják õket. Nekik és a közösségnek is jobb, ha ezzel minél elõbb szembesülnek. Ezeknek a fiatal lányoknak az ifjonti száját Kölcsey sorai ugyan még nem hagyták el, de a sperma már bugyoghat kifelé, és vaginájukból, amit nõgyógyász még nem látott kis patak módjára csobogjon végre az igazi négergeci. Köszönjük ezt a nagyszerû lehetõséget a szocialista miniszternek. A kiskorú lányok is megköszönnék, gondolom, de nyilván tudják, hogy jól nevelt lány nem beszél tele szájjal.

Vezetõink a szocialista szónak végre épp a legfontosabb részét tapintják, próbálva megfelelni a nagy szocialista elõdöknek és ideológusoknak. Louis Blanc, Proudhon, Saint Simon, Fourier, Robert Owen vagy Marx is valahol errefelé keresték az utópikus, kispolgári, késõbb forradalmi szocializmus leglényegét. Hiszen õk a baloldaliság atyjai és biztosan nem így képzelték a jövõt: 14 évesnél idõsebb nõk képeire recskázva! Egy pedofilnak ma legalább 20-30 percet kell az internet elõtt töltenie mielõtt egy normálisan kinézõ 14 éves lány megfelelõen obszcén fotójával tudna találkozni. Eljött az idõ, hogy ezt a 20 percet 2-3 másodpercre rövidítsük! Ezzel végre helyre fog állni a jogbiztonság az országban. Hiszen mindannyiunknak jogunk van ahhoz, hogy 2 másodperc alatt tudjunk kiskorú lányok ánuszáról képeket nézegetni. Amíg ez nem teljesül, addig jogállamról szó se essék!

A kutyám okosabb mint én

Mai hír (sajnos WAP-on, amire nem tudok linkelni):
A kutyák okosabbak, mint az emberek.
A kutyák képesek arra, hogy a gazdájuk hangját felismerjék, ellenben az emberek bajban lennének, ha a kutyájukat hangról kéne felismerni.

Ezzel kapcsolatban hadd meséljek el két történetet pró, és kontra:
Pro:
Eccer a kutyám elveszett, s 3 hete folyamatosan kerestem a környéken. A negyedik hét utolsó napján, amikor elhatároztam, hogy tovább nem keresem, mert feltehetően soha nem lesz meg, autóval jöttem hata a Fehérvárin. Az SzTK előtt volt egy kutyás, aki egy német (tudom, náci!) juhászt sétáltatott.
Megálltam a kocsival, s mentem hozzá, hogy nem látott-e véletlen egy, a kutyájához hasoló lényt az elmúlt napokban. Na,, ez a kutya, amit sétáltatott, az én kutyám volt. Kemény. 3 méterről én még nem ismertem fel. Igazából lehet, hogy később sem ismertem volna fel, de a kutya egyszercsak elkezdte csóválni a farkát, s az embert elhúzni felém. Ekkor jöttem rá, hogy ő tzfj=//%r7.
Kontra:
Hajnali 3-kor ébredtem arra, hogy a fater nincs itthon (akkor még élt!). Sehol nem volt a lakáson belül, ghgt%%%56 sem volt sehol.
Rájöttem, hogy a kutyával mehetett el. Feltehetően piálni.
De általában hajnalra haza szoktak érni.
A rossz érzés nem múlt….
T-eflonáltam rendökröknek, meg mentőnek, de sehol nem lett meg az öreg. (Epilepsziás volt gyakran.)
Aztán lefeküdtem, hiszen a szokott kocsmákban nem volt.
1 óra múlva ébredtem, hogy Leondfcg43GGF55% ugat. Kinéztem az ablakon, s egy árnyékot láttam csak, ami egy kutyáé volt.
Lementem a ház elé, s a szomszéd ház előtt megtaláltam a fatert, meg sdghfsd%z44-et, amint épp őrizte. (Rohama volt, persze.)
Ekkor, azt hiszem a kutyám hangját álmomban felismerhettem.

Deviánsok?

A Pont FM 88.1 nevű adón hallgatható a Demokrácia zRt. műsor.
Ebből ma pont 2 percet tudtam hallgatni, amikor éppen arról beszéltek, hogy mindenki deviáns.
Illetve nem mindenki. Kérték, hogy ha van pszichológus hallgató, T-eflonáljon be, hogy miért is van az, hogy pont azok tiltakoznak legjobban a tüntetés, az ellenállás ellen, akik igazából semmit nem veszítenek. Azok a törzs-MSzP-szavazók, akik a 138 Ft-os parizert akkor tudják csak megvenni, ha az adott hónapban nem kell dokihoz menniük.
Azok, akik ezt a 138-os ft-os parizert nem merik, nem akarják feláldozni.
Vajon mi az oka ennek? Ennek, hogy pl. okt 23-án az agyon/pépesre vert emberek nagyrésze egyetemista/egyetemet végzett?
Azok közt, akik meg a “Kossuth-téren a fű le lett hugyozva! Sokba kerül a pótlása!” nézetet hangoztatják, jellemzően alacsony az egyetemet végzettek száma.
Ez a százharmincnyolc forint az utolsó százharmincnyolc forint?

Amőba, a gyurcsányi blog címe

Amőba. Az.
Volt ő már Kossuth, Nagy Imre, Batthyány.
Közeleg április 1. Akkor mi lesz?
Márc. 15-én Petőfi lesz?
Mikor van Pinocchio szülinapja?
Várom már, hogy ez a véglény egyszer a hagyományos Kockásból/Hahotából ismert napóleon pózban fogja teljes komolysággal magyarázni, hogy ő valójában Napóleon.
A lényeg, hogy Contra hozzászólását a Márais bejegyzésemre bejegyeztem megjegyzésként az adott gyurcsányi bejegyzéshez. Kiváncsi vagyok, hogy a moderátorok átengedik-e?

Cigi

Most láttam, hogy amikor a rémálmaimról írtam, akko még írtam, hogy nem dohányzom.
Nos, a helyzet változatlan. Pár hete délvidéken elszívtam egy fél szál cigit, mert azt hittem, az segít abban, hogy ne teleportáljak a szállóba vissza, hanem gyalog menjek, de nem sikerült, az a kurva cigi nem ért semmit, ugyanúgy teleportáltam.
Na, azóta nem cigiztem.
Jó, sőt, kurvajó dolog nemdohányozni.
Azt hiszem, kipróbálom egyszer azt is, milyen nem inni 2 napig. :-) Lehet, az is ugyanilyen jó érzés? :-)

Rémálom újra

Korábban is álmodtam rosszat.
Most megint. Komolyan mondom, nem értem a dolgot.
Barátnőm mellettem feküdt, s aludt az ágyban, én jól éreztem magam, aludtam. Igaz este lefekvéskor volt egy komolyabb beszélgetésünk a világról, meg magunkról, meg az Ismerős Arcokról.
Hajnalban arra ébredtem, hogy “jajongok”. Azt mondom, hogy jaaajjjúúúú. Közben az álmomban is. Sikoltoztam, úgy megijedtem.
Azt álmodtam, hogy bementem a saját lakásom retyójába, s ott koszos volt a retyó, valamint a WC-nek a világítóudvarra nyíló ablaka fel volt tapadva a WC jobb felső sarkába. (Valahogy úgy volt, hogy mind a két falhoz, és a plafonhoz is ért, szóval “eltakarta” a sarkot.) Eme feltapadt ablak volt az ijedelem oka, nem a koszos retyó.
Hogy ezen mi volt ilyen hihetetlen módon ilyesztő, azt szerintem soha nem fogom tudni kitalálni. Az biztos, hogy Adri nem igazán értette meg, hogy miért kiabálok, ha csak az a baj, hogy az ablak a plafonon van. :-) Szerintem félálomban volt. :-)

Ide kívánkozik az alábbi Ismerős Arcok szerzemény. Persze Wass Albert írta:

Magyarország elrettentő példa

Put About írja:

Érdemes ezt a bekezdést megcsócsálni jobbról is, balról is:

“Több szempontból is Magyarországot emeli ki a térség államai közül a bécsi WIIW legfrissebb közép- és kelet-európai gazdasági prognózisa. Hazánk azonban nem felfelé, hanem lefelé lóg ki a mezőnyből - legyen szó akár a várható GDP-növekedési ütemről, akár az inflációról, akár az államháztartási politikának a gazdasági folyamatokra gyakorolt hatásáról. A magyar gazdaság az elsők közül sereghajtóvá vált a térségben.”

Mindezt az elmúlt 5 évben, szorgos munkával sikerült elérniük.

Részletek itt.

Látom már semmi se számít. Még az se, hogy ez a posztkommunista, náci propagandagépezetet működtető, magát reformista kormányzó erőnek nevező banda sajátos, félelemkeltő, megosztó, gátlástalan hazudozó, felelősséget szétkenő, a magyar népet nyomorúságba kergető ténykedésével ide juttatta az én hazámat. Hát meg is érdemeltük. Főleg azok, akik rájuk szavaztak, akik még most is szimpatizálnak velük és körömszakadtáig védik őket az elmebeteg vezérükkel együtt (akinek volt képe magát Battyhány Lajoshoz hasonlítani, úristen!). Csak azt nem tudom mi lesz így velünk.

Hogy mit kellene tenniük? Hm. Nem tudom, de az ország állapotával kapcsolatosan eszembe jutott egy búcsúlevél, mely Teleki Pál néhai miniszterelnök írt Horthy Miklós kormányzóhoz, mielőtt öngyilkos lett volna:

“Főméltóságú Úr!

Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet.

Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok!

Teleki Pál”

Bűnösök most is vannak, de semmiképpen sem azok, akiket ezek odafent annak mondanak, és semmiképpen sem az egyszerű magyar ember, aki nap mint nap csak teszi a dolgát.

Morvai antiszemita

Na, mára csak összeállt a kép.
Eddig csak azt tudtuk, hogy szemben a kormány által létrehozott, és fizetett bizottsággal, a független Morvai-bizottság elfogult volt.
Mára végre kiderült, hogy azért, mert antiszemiták.

[Gyurcsány...] Személyesen is támadta Morvai Krisztinát, mondván: a jogász antiszemita kijelentéseket tett. Úgy vélte: a jelentésnek az a kitétele, hogy „vér tapad a miniszterelnök kezéhez”, szemétkosárba való.
Forrás: mno

Olvasgatom a netet, s végül csak megtaláltam, hogy miért is antiszemita:

“Ami pedig azt az epizódot illeti, hogy önt egy állítólagos verbális „bűnért” egy tényleges gaztettet, a szemkilövést elkövetők cinkosai keresztre kívánják feszíteni, csupán egy marginális szempontot kívánok említeni. Ez pedig az, hogy bejegyeztem az 1998-as kiadású Magay-Országh-féle angol-magyar nagyszótár 824-ik oldalán a „kind” szócikknél a „these kind of men” „ilyenfajta emberekként” megadott magyar megfelelőjéhez, hogy ez a fordítás antiszemita. Ugyanezt a bejegyzést tettem a magyar-angol társkötet 402-ik oldalán, ahol a „fajta” angol megfelelőjénél ez a példa olvasható: „nem az a fajta ember vagyok: „I am not like that, I am not that type/kind”. Vagyis nem csak Magay Tamás, de poszthumuszan Országh professzor is – a szemkilövők támogatói szerint – bűnbeesett, amikor nem jelezték, mint ahogyan ezt eddig senki nem tudta, hogy a kifogásolt magyar kifejezésnek antiszemita konnotációja is van.
Patkányvilág.”
Forrás: http://www3.sympatico.ca/pkaslik/varkonyi/lovas.htm

Márai forog a sírjában

Gyurcsányi blogjából:

Indulatos politikai viták közepette, különböző módon sok szó esik a hazáról. A haza szeretetéről és a haza elárulásáról. Megy a hangoskodás, a magamutogatás, a kioktatás.

Tegnap este Márait lapozgattam. A politika zsúfolt hétköznapjai nem nagyon kedveznek hosszú, nagy regények olvasásának. Inkább tárcák, kisregények, novellák adják a napi olvasnivalót. Márai Füves könyve gyógyító gondolatokat tartalmaz 202 szakaszba szedve. Ezt a Füveskönyvet lapozgattam tegnap este is. Hadd másoljak ide két bejegyzést. Az első az államról és a hazáról szól, ez a harmincnyolcadik; a második idézet, a kétszázadik a sorból, „A hazáról” címet viseli.

Elmélkedés és tanulság okán küldöm mindenkinek. És – némiképp célzatosan – hangoskodó barátaimnak.

„A hazáról és az államról

Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos „szereted”-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalatom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és dobogókon – inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha – férfiasan, kidüllesztett mellel – megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús. Aki az államot szereti egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.”

„A hazáról

Mindegy, kik beszélnek hazád nevében. Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a haza nevében beszélni.

Te hallgass hazádra.

Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.

Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.”