Nyugdíj-ügy

Sokan hisztiznek, hogy Orbán “elveszi” a nyugdíjakat. Szeretném a ma elérhető információk alapján tisztázni a dolgot.

Matolcsi azt mondta, hogy 2012-ben ezt a pénzt visszaadják a pénztáraknak. Azaz nem el-, hanem kölcsön veszik bő egy évre.
Ha ebbe beleroppan egy pénztár, akkor az megérdemli.
Amit “elvesznek”, az ennek a befizetett pénznek a hozama, mert a bankok erre nem fizetnek majd hozamot az ügyfeleiknek, de a korábbi befizetéseiket tovább kamatoztatják.
Szóval egy-egy ember kb. az éves fizetésének 8%-ának (ennyi megy a magánnyugdíj-rendszebe) a 8%-át bukja, ez szerintem éves szinten párezer forint.
120.000-es fizetésnél 9216 Ft körül lehet _évente_, ha 8% hozammal számolnánk, de ennyit sem szoktak adni a nyugdíjpénztárak, inkább átlagban 5% körül, akkor meg kb. 5000 Ft-ról beszélünk. Ennél elvileg több jön vissza átlagban a 16%-os egykulcsos adó miatt, ami 17% helyett jár majd.

Jóság

Nyitok egy ilyen új kategóriát a blogomon, hogy le tudjam írni a mai estémet majd…
Olyan emberekkel találkoztam, hogy azt alig bírom elhinni. Egész véletlen…
Az egyikük volt rendőr, s tudtam végre beszélni valakivel, erről a problémámról.
Érdekes volt megtudni, hogy az elkövetők még hény nőt öltek/vertek meg. Megtudtam, hogy a mocskos szarháziakat egyszer már el is kapták a rendőrök, de akkor nem tudták rájuk verni az ügyet.
A csapat több mint 5 nőt ölt meg.
S amit tudtam a híradásokból, hogy románok voltak, most annyival kiegészítettek, hogy román cigányok voltak. Érdekes. Ezt mindig is tudtam. Aki látott már pépesre vert megerőszakolt női holtestet, az soha nem fog másra gondolni, mint hogy cigányok tették. Én most ezt 100%-ra biztosan megtudtam. Tudom, rasszista vagyok.
Nagyon durva volt egy nyomozóval beszélni olyan témáról, ami több éve basztatja az agyam, szinte minden áldott este, mikor lefekszem aludni…
Most nem is tudom, akarok-e többet írni a témáról.

A “jóság” kategóriát értelemszerűen nem emiatt a téma miatt akarom megnyitni.

Trianonnál betiltották Magyarországot

Amikor egy emberi közösség egyre hosszabb ideje, s egyre mélyebbre süllyed egy olyan szétroncsolódási folyamatban, mint amiben a magyar társadalom jelenleg benne van, akkor ezt a történelem igazolása szerint is „általában csak egy drámai fejlemény szokta visszafordítani” – állítja lapunknak Bogár László. A professzor hozzáteszi: e kataklizma döbbenti rá a közösséget arra, hogy milyen „hatalmas mértékű az együttműködés szükségessége”. Ennek a kijózanító drámának azonban „csak” akkorának szabad lennie, amely nem roncsolja szét a közösség maradékát, ám ahhoz elég, hogy „kilendítse az apatikus lelkiállapotból”. Bogár szerint ezután a közösségnek rá kell döbbennie arra: a lelki újjáépítkezésnek az alapja a helyzet és a problémák, majd a teendők nyílt ki- és megbeszélése.

Ha egy közösség – idézi Bibó Istvánt a professzor – a hazugságok bonyolult rendszerébe szorul, ahol a dolgokat nem lehet, nem is szabad a nevükön nevezni, akkor „ez szükségszerűen vezet az erkölcsi és értelmi lezülléshez”. „Ha hazugságban, ön- és közámításban és a kimondhatatlanságok világában élünk”, „ha belénk kövesedik a kimondhatatlanság”, nincs lehetőség még csak rálépni sem a gyógyulás útjára; nyíltan ki kell mondani, hogy mik a problémák.

A beteg társadalom és az orwelli világ különös szintézise

Magyarország tulajdonképpen Trianon óta be van tiltva – jelentette ki Bogár László. Mint mondta, tilos beszélni bizonyos dolgokról, mert aki megteszi, az fasiszta, antiszemita, és gyűlöletbeszédet követ el, legalábbis az uralkodó vélemény-hatalom szerint. Tény – fogalmaz Bogár –, hogy a nyílt beszédnek vannak kockázatai, de ki kell mondani: „a magyar társadalom lélektanilag súlyosan beteg”, a terápia első eleme pedig a bajok kibeszélése. Ezt követően létre kell jönnie annak az intézményes szervezeti kapcsolódási rendszernek, amely lehetővé teszi a feladatok, a cselekvés irányának a megbeszélését. Több évtizedes, hatalmas munkára van szükség – teszi hozzá, hiszen részben újra kell termelni a társadalom fizikai testének – népesség, egészségvagyon – szövetét, illetve újra kell indítani az anyagi újratermelés motorjait is. Bogár legfontosabbnak a harmadik létszférát, a lelki talapzat megerősítését tartja.

Fundamentális problematika

Minden emberi közösség, társadalom komplex újratermelési folyamata három fontos létszférában zajlik – folytatja a professzor. Mint mondja, a legfelső szint az élet anyagi-, ezt követi a társadalom fizikai testének az újratermelése. Ám újra kijelenti: a legmélyebb és legmeghatározóbb réteg minden társadalomban a lelki, erkölcsi és a szellemi talapzat. Az évtizedek óta tartó s egyre mélyülő társadalmi válság lényegét csak akkor lehet megérteni, ha elismerjük, hogy e talapzat a legfontosabb; s pont ezek a rendkívül fontos lelki-szellemi tartalékok vannak kimerülőben, maga e komplex fundamentum roncsoldóik folyamatosan. Bogár megjegyzi: ezek nem újkeletű folyamatok, hiszen történelmi okai évszázadokra nyúlnak vissza, míg az elmúlt fél évszázad – előbb a szovjet, majd a globális birodalmi – függései tovább roncsolták a magyar társadalom „Trianon óta egyébként is igen jelentős mértékben romló szellemi-erkölcsi és lelki tartalékait”. Persze voltak reményteli pillanatok is – teszi hozzá az egyetemi tanár. Mint mondta, Klebelsberg Kúnó ideje is, amikor arról beszélt, hogy „mivel nincsen hadseregünk”, a nemzetvédelmi minisztérium az „oktatási és kulturális minisztérium lesz”. Bogár szerint ez a lényeg: itt van lehetőség a lelki-szellemi energiák újratermelésére.

Orbánék felismerték a helyzetet

A közelmúltból a Fidesz-kormányt emelte ki; az Orbán Viktor vezette kormányzat elkezdett egy tudatos nemzetstratégiai építkezést, amely annak felismeréséből fakadt, hogy a magyar társadalom talapzata súlyosan roncsolódott. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek az újratermelését segítik e létfontosságú energiának – teszi hozzá Bogár. A Magyar lelkiállapot című jelentés is arról tanúskodik: a folyamatok újra a romlás irányába indultak el.

Megbomlott a lélek belső békéje

Az MNO hasábjain sajnos egyre többször kerül szóba az anómia fogalma, amely a normavesztést, a közösséget összetartó erők szétforgácsolódását jelenti. Ismeretes: kutatások bizonyítják, hogy a magyar társadalom 70 százaléka egyáltalán nem látja a jövőjét, és nem talál olyan erkölcsi kapaszkodókat, amelyek mentén navigálhatná az életét. Bogár szerint az anómia napjaink kulcsszava. „Amit látunk, az a lélek belső békéjének a megbomlása”, a totális bizalmatlanság. Amiben élünk, az egymáshoz történő odafordulás, az együttérzés és a bizalom ellenkezőjén alapszik. Hiszen „ha körülöttem mindenki ellenséges, a vesztemre tör, aljas és gátlástalan”, akkor a bizalom helyett állandó gyanakvásban telnek a mindennapok. A bajokat tetézi – teszi hozzá a professzor –, hogy e negatív előfeltevések könnyen önbeteljesítő jóslatokká válhatnak.

Történelmileg sem alaptalan a magyar társadalomnak ez a negatív várakozása, de „minél mélyebbre jut ezen az anómiás lejtőn egy közösség”, annál nehezebb lesz visszafordulni.

Ma már evidencia, hogy Magyarországon tudatos népirtás folyik, mind a születések terén, mind az abortuszok és a meddővé tétel ösztönzése terén, mind az önpusztító fogyasztási szokások, patologikus életmódminták cinikus terjesztésével – feleli Bogár arra a felvetésünkre, hogy a kormány 100 millió forinttal – 1,6 milliárd forintra – megemelte az abortuszra költhető pénzeket. Európa legbetegebb és önmaga fizikai testét legkevésbé újratermelni képes nemzete lettünk – állítja az egyetemi tanár.

Ami a cigányságon segíthet: a tanulás, munka, rend

A cigányság azért van súlyos helyzetben, mert korábban döntő többségük tradicionális tevékenységeket végzett, vagy alacsony szintű, nehéz fizikai munkát, segédmunkát – fogalmaz Bogár, aki azt is hozzáteszi, hogy e tevékenységek végleg és visszavonhatatlanul eltűntek. A cigányság elveszítette anyagi újratermelésének minden lehetőségét – mondja. Mára megszűntek a hagyományos, illetve még a nyolcvanas évekig tartó nagyipari lehetőségek is. Úgy látja, a magyar társadalmat irányítóknak – az elitnek – és a cigányságnak erre a folyamatra semmilyen stratégiája nem volt és ma sincs. Bogár szerint „fokozni kellene a képzettséget”, ám ennek éppen az ellenkezője látszik. „Katasztrofálisan romlott még az általános iskola elvégzésének a lehetősége is, a cigányságnak a szervezett munka világába esélye sincs bekerülni”, így növekszik a kriminalizálódás veszélye. Tanulásra, munkára és rendre, vagyis a társadalmi normák elsajátítására van szükség – jelentette ki a professzor, aki szerint minden olyan intézményi feltétel, ami ennek a folyamatnak a támasza lehetett volna, szintén lepusztulóban van.

Szükséges, de nagyon nehéz egy új stratégiát megalkotni, mivel a harmadik generáció nő úgy fel, hogy értelmetlennek tartja a tanulást, nem érti, miért van rá szükség, „nem érti meg, mi az a munka, mi a rend és mi a norma”. Ez egy életveszélyes állapot – állítja a professzor. A jelenlegi – polgárháborúsnak is nevezhető – helyzet „halmazati büntetése az elmúlt harminc év közös mulasztásainak”.

A „halál kultúrája” – Élet versus liberalizmus

A követhető ideológiai értékek terén teljes a káosz. Az uralkodó nézetrendszer most cinikus taktikával óvatosan megpróbálja összekapcsolni a döntő többség által joggal megvetett liberalizmust a nacionalizmussal. Ez a próbálkozás azonban szerencsére már kudarcra van ítélve – fogalmazott Bogár a giddensi liberális nacionalizmussal kapcsolatban. A történelmi feladat a nemzeti és a szociális értékek új szintézise, amely hangsúlyozottan elhatárolódik a pusztító liberalizmustól, amely II. János Pál pápa szerint nem más, mint a „halál kultúrája” – fogalmazott a professzor.

Az egészségügy, a káosz és az „új rend”

Nem lehet állítani, hogy egy-egy kormány színre lépésével azonnal meglódulnak a halálozási mutatószámok, ám kétségtelen, hogy Kopp Máriának igaza van – fogalmazott Oberfrank Ferenc, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet ügyvezető igazgatója, tudományos kutatója az MNO-nak. „Követéses méréseket végeztünk 2002-ben és 2006-ban. A négy év alatt a 40 és 69 év közötti férfiak 8,8 százaléka meghalt (…) és 2006-ban több középkorú férfi halt meg, mint 1930-ban – idézzük Kopp Mária szavait. Orberfrank Ferenc úgy látja – ahogyan erre már Bogár László is felhívta a figyelmet –, a magyar társadalom problémái nem mostanság keletkeztek, hanem a kommunizmus, illetve az azt megelőző időszakban gyökereznek. E problémahalmazokat pedig a generációk egymás között adják tovább – egészen napjainkig. Mint mondja, maga az egészségügy egy kiszámítható rendszert igényel, amelyben mindenkinek pontosan meghatározott helye, feladata van. Mindemellett – folytatja Oberfrank – magának az egészségügynek „jótékony szerepet kell felvállalnia, nem pedig profitra éhes szolgáltatóként kell működnie”. Az orvos egy „opinion leader”, akinek a rendszer működésére befolyása van, tekintéllyel bír, ám lehet „ördögi szerepe” is; ha beáll azok közé, akik a zűrzavaros működésben érdekeltek.

Az úgynevezett egészségügyi reformmal kapcsolatban megjegyezte: ezt az intézkedéssorozatot „ráeresztették” a rendszerre, káoszt idéztek elő annak érdekében, hogy a „romokon egy új rendet” hozzanak létre. Jól látjuk, hova vezetett mindez – tette hozzá a kutató.

Súlyos gond, hogy a hagyományos egészségügy nem a megelőzésen alapszik, hanem a beteg már csak egy „végső állapotában” kerül a rendszerbe és egyre jobban úgy tűnik – mondja Oberfrank –, hogy igazán jó ellátást csak az kap, akinek pénze, protekciója és nem utolsó sorban információja van.

A közösség, mint gyógyír

Szükség lenne a megértő és támogató közösségekre is, amelyek „gyógyulási közegként” is funkcionálnak. Kopp Mária szavai szerint az emberek 85 százaléka nem törődik a másikkal, míg 70 százalékuk csak a szabályok áthágásával tudja elképzelni az előrébb jutást saját életében. Az MNO interjú-összefoglalóval próbálta feltárni az agresszív viselkedés hátterét, a fiatalok az erőszakhoz való pozitív viszonyulásának mozgatórúgóit. Egy „konzervatív, értékorientált” megközelítést tart a megoldás egyik eszközének Oberfrank. Mint mondta, ennek főbb elemei a szolidaritás, az együttműködés a szegények-gazdagok, erősek-gyengék, idősek-fiatalok között. És nem csak elméleti elgondolásokra van szükség – hangsúlyozza –, hanem a gyakorlatba is át kell ültetni, intézményesíteni kell a szolidaritást.

A magyar társadalom valójában nem tart igényt a szociáldarwinista megközelítésre – jelentette ki. Nem lehet úgy üzemeltetni egy társadalmat, hogy aki „jobb állapotban van”, jobban és könnyebben hozzáfér az erőforrásokhoz, annak van esélye az életre, míg aki hátránnyal indul, az kiszorul, reményvesztetté válik, jelentős részük kriminalizálódik, „gyilkológéppé válik”.

A jelenlegi szisztéma egy szélsőséges individualizmuson alapszik, de nem járható a totális kollektivizáláson alapuló társadalomkép sem, mindkét szélsőség zsákutcás folyamat. Az domináló felfogás szerint az „egyén az egyetlen referencia”, és minden olyan formációt az egyén ellenségének tekint, amiben megtestesülhet a szolidaritás, a közösségi gondolkodás – fejti ki Oberfrank Ferenc. A hagyományőrző közösségek, a kollektív tudás ellenzi ezt a szisztémát – állítja az MTA kutatója. A két világkép egyfajta szintézisére van szükség – folytatja –, ahol az egyén képes kibontakozni, ám felelősséget érez a családjáért, nemzetéért, hívő emberek esetében egyházáért, és ezt azzal is kimutatja, hogy betartja a közösségi normákat. Ehhez élmények, tudás és intézményrendszer szükséges, amihez elsősorban saját életútjukkal bizonyító hiteles személyek segíthetik el az embereket. Ilyen emberek forrásai elsősorban az ép családok és a megbecsült iskolarendszer.

Neobarbarizmus

Az emberek azért is agresszívak – fogalmaz Oberfrank –, mert tapasztalataik és élményeik alapján céljaikat javarészt erő alkalmazásával remélik elérni. Nem rendelkeznek olyan élményekkel, amikor a nagyvonalúság és „a türelem volt az eredményes eszköz” valamilyen cél elérésére és nincs arról élményük, hogy mit tesz a közösséggel, ha nem csak az erő számít.

Neobarbár szituációban él a magyar társadalom – fogalmazott Oberfrank. Ez a folyamat nem tarthat már sokáig, állítja, hiszen az együttműködés sokkal inkább megfelel az élet valódi természetének (még biológiai értelemben is), mint a vulgárevolucionista értelmezésű, agresszión alapuló verseny. Az agresszív fiatalok sem érzik jól magukat, és ez egyenlőre még arrogánsabbá teszi őket, de reménykedhetünk abban, hogy előbb-utóbb ők is megérzik, hogy ez nem vezet jóra. Ezt a Maslow-féle szükséglet-piramis is alátámasztja – hívja fel a figyelmet a szakember. Sajnos a folyamatot társadalmi szinten hátráltatja – mondja Oberfrank–, hogy ma még politikai-gazdasági elit jelentős részének az az érdeke, hogy a jelenlegi káosz fennmaradjon, amit a média egy része is támogat.

Forrás: MNO

Spiccesen vezetni = részegen vezetni

Re: Hajszálon múló életek

Előzmény

Mindig eszembe jut, mikor a biztonsági övről van szó, első utam Erdélybe. A kocsimban lányok ültek, akiknek “kényelmetlen” volt az öv, s nem akarták bekötni magukat. Én persze addig nem indulok el, míg van valaki az autóban, aki nincs bekötve.
Megjártuk Erdélyt, több ezer kilométert vezettem.
Visszafelé Gyöngyös magasságában egy BMW le akart tolni az útról a belső sávban, de éppen kamionsort előztem. Én gyorsítottam, s már jóval 170 felett mehettünk, mikor a pályán egy kanyar után azt láttam, hogy áll a sor.
Padlófék, de úgy, hogy a lábammal átnyomtam a padlólemezt.
Közben néztem a tükörben, hogy a közvetlen mögöttem lévő egyik autó egyre jobban közelít rám füstölő kerékkel, majd balra mellémcsúszik, az őmögötte jövő, meg jobbra csúszik mellém.
A kalaptartóról a fényképezőgép, a térkép, meg minden egyéb meg a lábaimnál végezte, addig repült előre.

El sem tudom képzelni, mi lett volna, ha a hátul középen ülő nincs bekötve.

Illetve el tudom.
Tavaly Contrát hoztam haza Visegrádról, egy borkóstolóról. Közel volt a “tehetetlen tömeg” állapotához.
Azt hiszem leányfalun mentem ki előzni 50-60km/h sebességgel, mikor látom, hogy kettéosztódik az út, azaz vissza kell jönnöm a sávomba. Egy hirtelent fékeztem, s Contra feje a kézifék magasságában volt.
Pedig ez csak 20km/h-s lassulás lehetett. Nem álltunk meg, nem mentünk neki semminek. Simán egy hirtelent fékeztem.
(Persze Contra azt állította indulásnál, hogy be van kötve. Nem volt. Ezután bekötötte magát.)

Szóval ha nekem valaki azt mondja, hogy nem köti be magát, s fizeti a büntetést, annak javaslom, hogy menjen másik autóval, ugyanis nem csak a saját testi épségét veszélyezteti, hanem az enyémet is, hiszen az elszabaduló tehetetlen 80kg-os tömeg simán betörheti az orromat, stb…

Tessék használni azt a kurva övet, ha már van!



Hajszálon múló életek

Csak nemrégiben találkoztam ezzel a videóval - a linket már vagy öten-hatan elküldtétek nekünk - és eléggé szemléletesen, szívhez szólóan mutatja be mit tehet velünk és másokkal a felelőtlenség. A magyar médiában többnyire visszafogottan hívják fel a figyelmünket, hogy bizonyos cselekedetünk, vagy éppen annak elmúlasztása milyen drasztikus következményekkel járhat. Ahogy a képek pörögtek, végig borsódzott a hátam, szörnyű látni, hogy miken múlik egy ember élete és a gyászoló családé, akik talán soha nem lesznek képesek megbírkózni a fájdalommal.



Forrás: autózz!

A hideg futkos a hátamon

“For personal reasons, X.Y. will not be in the office for an unforseen period of time, potentially months.”

Daganat. Szörnyű. Jobbulást, s mielőbbi felépülést kívánok a kolléganőmnek, és kitartást a kemoterápiához.
(Illetve még bízzunk abban, hogy a műtét után kiderül, nincs szüksége terápiára.)

Pedo

Ismeritek a véleményem a pedofilekről, most nem részletezem ki, mert azt hiszem a szájkosár-törvény már életbe lépett, így szexuális beállítottsága miatt senkit nem szabad elmarasztalni szóban sem. Sajnos. Amit meg én írnék, az még talán az izgatás kategóriát is kimerítené. Akit érdekel, keressen vissza a bogomban, amikor még szólásszabadság volt Magyarországon, akkor megírtam.

Most nem is emiatt hoztam fel a témát. Igazából arra lennék kíváncsi, hogy korábban mennyi pedofil lehetett. Feltehetően kevesebb. Biztos volt idő, amikor szabadott, sőt, kívánatos volt azonosnemű gyerekekkel szeretkezni.

Viszont ma szembejött velem egy nagyjából 12 éves csaj, aki úgy volt öltözve, mint egy elegáns kurva. Mind a ruha, mind a smink. Ez a csajszi feltehetően szülői engedéllyel, vagy elnézéssel öltözik így, s sminkel. (S vannak páran.)

Kinek mi a véleménye arról, hogy fiatal lányok így öltöznek?
Mondjuk személy szerint engem nem zavar, sokkal jobban zavarnak ezek az EMO nevű izék, akikről nem lehet megállapítani a nemüket.

Csernus a hazugságról

Igen érdekes interjú, még akkor is, ha két riporternek nem való lény kérdezte: