Márai Sándor: Halotti beszéd



Székely János: GŐG

A legnagyobbak gőgje lüktetett
Szilaj szívében. No, csülökre kapták,
Vakogva nyítták, mérgesen harapták
A jó kutyák s a rongy filiszterek.

Mint csiga szarva: önmagába bújt,
És néma daccal tűrte mind a vádat,
Mert rühellé a boldog ostobákat,
A telt hasat s a bérelt honfibút.

Hogy gőgös volt és hirtelen? De végre
Mi más legyen a vert hadak vezére,
De mégis-mégis sejti már, hogy győzött?

Hogy gőgös volt? Hát gőgösek a kertek
S a néma fák, ha társtalan teremnek
Szent magvakat és édes, szép gyümölcsöt?

Tövismadár

A mondabeli tövismadár csak egyetlen egyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára.

Colleen McCullough