Szeszrendeletről ismét

Múlt pénteken este kivételes nap volt, már este 21:45-kor végeztem a melóval, így egy sörre beugrottam a Fadrusz-sörözőbe, de hamar zártak.
Onnan átmentem egy másik kocsmába, ott előbb nem akartak beengedni, de aztán a bentülők felismertek, megmondtam a jelszót, és beengedtek.
Ott ittunk 11:15-ig, de akkor bezárt az is, nem mert tovább nyitva maradni. Ezután fél órát beszélgettünk a kizavart vendégekkel, közben Molnár Gyula, és kurva anyja is csuklott rendesen, az biztos…

Utána éreztük, hogy azért egy végigmelózott hét után még egy kibaszott harmadik sörnek le kell csúsznia.

Elbattyogtunk a LUKOIL nevű kocsmáig, és vettünk még pár sört, majd a parkban megittuk. Hogy Molnár Gyulűnak ez miért jó, azt tudjuk. De hogy nekünk, kerületi lakosoknak miért jó, hogy olyan megoldásokat kell találnunk, ami kényelmetlen, és törvénytelen, azt nem tudom.

Ja, a LUKOIL nevű kocsmánál volt egy árpádházi-sávos oszlop, ahhoz kötöttem ki Leont, mert oda sem engednek be kutyát, sajnos.

2 megjegyzés a(z) „Szeszrendeletről ismét” bejegyzéshez

  1. Vory mondja:

    Hogy miért jó?
    Művésznegyed épül. Sétáló utca, halkan csilingelő kerékpárosokkal és villamossal (csak!) a B.B.Streeten.
    Bizony, hozzá kell szoktatni az elkanászodott prollokat, hogy este tíztől nyema proliság, only just magasabb szellemi inspirációk. Oda meg nem vágyik, vagy ha mégis, kinézik.

    Mondjuk tegye a szívére a kezét az a tizenegyedik kerületi bennszülött, aki nem a művészeti, kultúrális jövőt választja a lepukkant (ám ettől hangulatos!) korcsmákkal szemben.

  2. csaribácsi mondja:

    Má’ a fasz kivan ezzel a kurva kerülettel, komolyan mondom. Tudjátok mit kéne?
    Próbaképpen az összes kocsma egy hónapig ne fizessen bérleti díjat, és iparnyúzási adót meg semmit az önkormányzatnak.
    akkor majd meglátják a kis buzik, micsoda pénz jön be onnan.

    Molnár….ááá, hagyjuk, még a kurvaanyázást se érdemled

Reagálj!