Üdv a legkorruptabb kerületből!

Éjszakai életkép a szeszrendelettel sújtott XI. kerületből.



Összefoglalva a nem kerületben lakók számára:

RIO és Zöld Pardon betelepül, Molnár Gyula, és a fél Fidesz+MDF segítségével. A legkorruptabb gecik ezek.
Eleinte csak a zöldterület egy részét használják. Később belaknak amit csak tudnak. Nem fizetnek érte a kerületnek, csak harmadáért. Oltári koszt csinálnak, és az oda vonuló hordák zavarják a kerületi lakókat.

A Fidesz be akarta záratni a 2 helyet, plusz az összes kocsmát a kerületben, és az éjjelnappalikat, ha Molnár Gyula nem kéri el a pénzt a 2 szórakozóhelytől, amit fizetniük kéne. Közben a Jobbik feljelenti az egész korrupt geci Önkormányzatot, az én tanácsomra.
Erre Molnár Gyula, a legkorruptabb geci kiveti az egymilliárd Ft-os büntetést a két helyre, a RIO-ra, és a ZP-re, de cserébe bezáratja a kerület összes kocsmáját, és éjjelnappaliját, hogy a fiatalok a ZP-ben, és a RIOban igyanak, ott vegyenek 600+ Ft-ért 3 dl-es “korsó” lóhúgyszerű sört.

Tehát itt tartunk, hogy a kulturált kocsmalátogatók, mint pl. én, este 10 után nem kapok szeszt. Én általában este 10 után érek rá inni, kutyasétáltatás után egy-két korsó sört.

Éjszakára bezárnak a kocsmák, és az éjjelnappalik. A kerületben több száz ember kerül utcára ezekből az intézményekből.

A problémát kiváltó Zöld Pardon, és RIO tovább üzemel, mint ha mi sem történt volna, az oda tartó hordák továbbra is zavarják a lakókat.

Emellett a kerület tele van csövesekkel, ami szintén senkit nem zavar Molnár Gyula a legkorruptabb geci szar alak szerint, hiszen az ellen, meg az ellen, hogy ezek a csövesek egész nap közterületen alkoholizálnak, nem tesz semmit.

Egyetlen menekülési lehetőség marad, a Feneketlen-tavi parkban lehet piálni, a LUKOIL kúton vásárolt szeszt.
A park Fővárosi terület, arra nem vonatkozik a kerületi közterületi szeszfogyasztást tiltó rendelete sem.

Molnár Gyula, a kurva anyád!

14 megjegyzés a(z) „Üdv a legkorruptabb kerületből!” bejegyzéshez

  1. varanusz mondja:

    Nekem úgy tűnt, a legtöbb hely megszegi ezt a szarfaszú rendeletet. Tegnap így tapasztaltam, és remélem ma is ez vár rám egykori törzshelyemen :)

    Szerintem Gyulának a következőket kéne tennie:
    1. Megindítani a gyerekügyeletet a Tétényi úti kórházban, hogy éjjel meg 7végén ne kelljen a Margit hídhoz elszopni magunkat. Ez az egyik legfontosabb eleme volt a 2006-os programjának.
    2. Durván fellépni a kutyaszaratók, kutyát póráz nélkül sétáltatók, szemetelők ellen — birságolni, mint az állat.
    3. Annyit zaklatni a betelepült csöveseket, hogy azok ne akarjanak itt lakni.
    4. Agyonbírságolni a kerékpárútra és járdákra parkolókat, Bartókon másodikként vészjelzőzőket.
    5. Bocsánatot kérni, szégyenkezve elkullogni.

  2. Meister mondja:

    A kutyás résszel nem értek egyet. Nekem is van egy kutyám, jólnevelt, és lehet póráz nélkül sétáltatni. Németjuhász. Pedig hivatalosan még szájkosár is kötelező lenne rá. Ez hülyeség.
    Ha gyereket látok, magamhoz hívom, és megfogom. De az enyém úgy van nevelve, hogy ha Gonosz Ödönke megtépi a farkát, akkor is csak jelzi, hogy ez fáj neki, de nem kap oda. Mert én normális kutyatartó vagyok.

    A szart meg összeszedem, de meg kell mondanom, hogy amíg a Gellért-hegyen nem voltak szargyűjtő edények, addig nem mindig szedtem össze, mert ott sem kuka, sem egyéb eszköz nem volt, amibe megszabadulhattam volna a csomagtól.
    Mióta van gyűjtő, azóta soha nem hagyom ott.

  3. gtokaji mondja:

    Varánusz, én is egyetértek Meisterrel kutyadologban, ez a faszom pórázosdi-szájkosarasdi marhaság. Tessék megbaszni akinek a kutyája játszótérre kerül, tessék megbaszni (de NAGYON) aki a kutyája szarát nem szedi össze, stb. De nem kéne default utálni minden kutyatartót. Inkább tarts te is kutyát - nem kicsit tesz jót az ember személyiségének.

    többi javaslatod a helyén van (bár én már nem vagyok XI. kerületi vagy 15 éve, szal nemigen számít a véleményem)

  4. varanusz mondja:

    Örülök, hogy 5-ből 4,66-ot ti is elfogadtok :)
    Kutyatartás dolgában meg tessék betartani az együttélés szabályait. Ha póráz kell a közterületen, akkor azt. Ha a nemkutyások nem akarják, hogy a kutya odajöjjön, akkor a kutyát visszafogni. Kutyahugyoztatást, kutyaszaratás meg mindenki otthon intézze, ha már a kutya családtag. Az én családtagjaim is mind wc-be kakilnak (na jó, a 2 kisebbik lányom még nem :)

    Ui: Az elmúlt 2 este olyan helyeken jártam a kerületben, hogy éjfélkor is lehetett inni. Gyuszi bekaphassa.

  5. Meister mondja:

    Természetesen én is tudtam inni, de ott nem ott, ahol akartam. A Zacc bezárt, a Fadrusz Söröző is.
    Szerdán a Szonátát megbüntették, mert fél 11-kor még valaki előtt pia volt, és nem volt bezárva.
    Gyula, és az összes többi is bekaphatja.

    Ja, eredetileg Jankó István fideszes képviselőtől indult az ötlet, ha valaki meg akarja kérdezni tőle, hogy miért, és hogyan gondolta:
    janko.instvan@t-online.hu , illetve telefonon is elérhető, ha éppen kidobtak egy sörözőből este 10-kor:
    06-30/655-30-30

  6. Junghausz mondja:

    A Fideszt miért keverted bele?

  7. Meister mondja:

    Junghausz: BPL. Mond ez neked valamit? Jankó István?

  8. Meister mondja:

    Junghausz: Balázs Piri László neve itt hangzott el nyilvánosan, azaz nem én találtam ki:
    http://index.hu/video/2008/12/15/rio2/
    (2:04-től)

  9. Junghausz mondja:

    A Jankó tuti tiszta. A BPL ugyan nem reagált az Index cikkre, de szerintem más oka van és nagyon remélem, hogy nem igazak a benne foglalt állítások.

  10. Meister mondja:

    Jankó neve nem úgy kerül képbe. Az ő neve közkézen forog a telefonszámával együtt minden kerületi kocsmában, hogy őt lehet felhívni, és megköszönni a rendeletet.

    Kedves Junghausz, ha van kedved, megírhatnád az álláspontotokat, és közzéteszem, de akkor tisztázd le lécci a többi fideszessel is, és olyan anyagot kérek, ami nem mellébeszélést tartalmaz.

    Tehát szeretném tudni, hogy a szeszrendeletet ki találta ki. Mi igaz abból, hogy a Fidesz kezdte el szorgalmazni, hogy “felkavarja az állóvizet, ami a ZP & Rió környékén alakult ki”.
    Mi igaz BPL érintettségéből?
    A többi pártból kik érintettek? Nem hiszem el, hogy csak Molnár Gyula lenne érintett, hiszen akkor a ZP & Rió már évek óta megszűnt volna.

    Tett-e a Jobbikon kívül bárki feljelentést a ZP ügyében?

    Mit kíván most tenni a Fidesz, hogy kiderült, hogy ennek a szeszrendeletnek nincs pozitív hatása? Az összes “problémás” kocsma tovább működik, a szabálytartók meg szopnak.
    Mi értelme van annak, hogy a sarki éjjel-nappali helyett a LUKOIL kútra kell elgyalogolnom, hogy utána a sarki kocsma helyett a parkban igyam meg a jóestét-söröm, és ha kell, akkor WC helyett oda hugyozzak?

    Köszi a válaszokat, és ha az a Junghausz vagy, akire gondolok (Fidesz-KDNP képviselő), akkor azt hiszem, korrektek is lesznek.

  11. Junghausz mondja:

    Valóban volt egy Söch Gellért képviselő (Fidesz) társam által előterjesztett - sztem nagyon gáz- javaslat az alkohol tilalomra vonatkozóan. Ebben a kérdésben nincs közös álláspontja a kerületi Fidesznek, így hát a Gellért javaslata csak egy egyéni képviselő javaslata és nem a Fideszé. Persze az nekem sem kerek, hogy egy huszonéves gyerek miért viselkedik úgy mint egy hatvanéves mamóka és miért zavarja mások jókedve. Egyébként ő tett feljelentést ZP és Rio ügyben. A pia rendelet úgy szar ahogy van. Az normális lenne, ha bezárnánk olyan helyeket ahol probléma van, de 10-en éve nyugisan működő helyekkel miért van probléma, az számomra érthetetlen.

    Bővebben esetleg egy sör mellett.

  12. Meister mondja:

    “Bővebben esetleg egy sör mellett.”

    Én benne vagyok.
    Elérhetőségem kint van a weblapomon, este 1/2 10-től érek rá általában, addig melózom.

  13. Junghausz mondja:

    Béna vagyok, nem látom a számod. Az enyém 06 70 9424-624. Kérlek, hogy hívj amint megfelel.

    Addig is. Ezt láttad már?

    http://www.youtube.com/watch?v=vYxqQx4O5nI

  14. Meister mondja:

    Köszi a linket, és a telefonszámot. Szerintem jövő héten hétfőn este lenne alkalmas nekem. Sajnos én tényleg csak 9, fél 10 után érek rá, de akkor még pont egy sör belefér. :-)

Reagálj!