Fél 11

Van most, és ebben a pillanatban jutottam el odáig, hogy letettem a seggem. Végre.
Reggel óta meló, aztán angolóra, 8 után értem haza, mert még vásároltam is. Aztán bepácoltam a husit. Rreceptet most nem írok, mert ez így nagyon szar lett, csirkefelsőcomb narancslében pácolva, de majd keresek erre receptet, mert van benne fantázia, a friss gyömbér biztos jó volt benne :-) Hozzá párolt cukkini, sok-sok fokhagymával. Végülis ez mentette meg a napot.
Aztán lementem a kutyával sétálni, majd hazajöttem, feltettem a kutyának kaját (szülinapja van, illetve nincs, de azt hiheti, mert én szökőévente egyszer főzök neki… Kapott kacsafejet. Ritka gusztustalan egy kacsafej megfőzve, főleg mert ki kell tépni a csőrét. Áááá…
Aztán leszűrtem a bodzaszörpöt, amit vasárnap kezdtem el csinálni. Na, itt már valami kis apró sikerélményszerűség kezdett felbukkanni, de nem lett ez sem jó valahogy, de még dolgozom rajta.
Eddig ami benne van: 2 liter víz+1.5kg cukorból szirup. Lehűlés után ebbe ment bele a bodzavirág (sok), és 2 db citrom leve, majd a belekockázott héja, és pár karika friss gyömbér. Igazából az a baj vele, hogy nem elég savanyú. Én cukrot szinte soha nem használok, és érzem benne a cukor mellékízét… Ezen próbáltam segíteni 10 g aszkorbinsavval, de az kevés volt bele. Ma vettem még 3 citromot, annak is belenyomom holnap a levét majd, oszt meglátjuk. Végülis nem rossz így sem, öcsémnek (az értelmesebbiknek) biztos ízlene, de nekem túl édes. Most előveszek a hűtőből 2 üveg sört. Egy Pillsner Urquell-t, a jól bevált íz és illatvilágért, és még egy kisüveges barna Leffe sört.
Eme másodikat 6 fok körül kell fogyasztani, amit pont azalatt a 10 perc alatt ér el, míg a Pillsner elfogy. Természetesen a Lefféhez kehely alakú pohár jár, nem korsó. A korsó a Pillsnernek van fenntartva.
Szurkoljatok, hogy a napom hátralévő másfél órája jól teljen. :-)

Ja, ez állítólag nagyon király szakács-, és szakácstechikai könyv, nem kifejezetten a horváthrozi-féle vonalat követi, hanem sok konyhatechnikai leírás is van benne, egyes részeit híres chef-ek írták, és most le van (nem is kicsit) árazva: 13000-ről 4000-re.

http://www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetBook?BookID=187156

4 megjegyzés a(z) „Fél 11” bejegyzéshez

  1. Andris mondja:

    A Leffe jó valóban választás, a Pilsner Urquellről azt tartják, hogy a csehek által gyártott és exportált az igazán jó, nem a recept alapján itthon készült.
    Nekem a Warsteiner izlett meg multkoriban de nagyon.

    Andris

  2. Meister mondja:

    Pilsner Urquell-t nem gyártanak máshol, csak Pilsnerben. Ez egy prémium sörük, onnan exportálják minden egyes palackjukat, hordójukat.
    Warsteiner-t megkóstolom, ha látok valahol.

  3. Meister mondja:

    Ja, egyébként ajánlom ezt a videót:
    http://video.google.com/videoplay?docid=9082854826582845273

    Én vettem fel Pilzenben. :-)

  4. Andris mondja:

    Valóban. A Zlaty Bazant-tal kevertem, az az amit lincensz alapján gyártanak többek, a Pilsner-t pedig a Dreher importálja. Most igy éjjelre kitisztult a dolog :)

    Warsteiner-t fél tucat kisebb és közepes üzletben kerestem már, de hiába. Osanban van, ott lehet feltankolni belöle.

    Ök is készitettek egy jó kis videót, amiben megmutatják, hogyan készül a lassitott sörfelvétel. http://www.youtube.com/watch?v=wzTr3AXkPcA
    De ezekböl is látszik hogy a cseh és német (néhány belga) sörök a legjobbak.

Reagálj!