Tegnap este

A szomszédainkhoz új albérlők költöztek be, és este rámköszöntek a folyósón, én meg gondoltam egyet, és átmentem hozzájuk beszélgetni, meg megmutattam az én kiadó albérletem, amibe úgy néz ki, át is költöznek.
Na, természetesen beszélgettünk, és megittunk 2 sört, meg ilyesmi.

Ma reggel egy ilyen irományt ragasztottak ki a házba, és dobtak be nekem is:

Tisztelt Lakótársak!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a házban 42 lakás található, és amit azt tapasztalhatták, nem szokás a gangon hangoskodni, valamint nyitott ajtónál rádiót hallgatni[...]

Tegnap este Önök miatt a lakók nem tudtak pihenni, mert egész este bömböltették a rádiót és kint ültek a gangon, hangoskodtak, nevetgéltek. A gang arra való, hogy eljussanak a lakásokig, nem terasz, ne használják akként!

Kérjük, hogy a jövőben minden zavaró magatartástól tartózkodjanak és a házirendet tartsák be!

Amennyiben ismét [...] időpontra való tekintet nélkül kihívjuk a rendőrséget, illetőleg szükség esetén a polgármesteri hivatalhoz fordulunk.
Üdvözlettel:
A lakóközösség

Egyébként kb. 1/2 9-től 1/2 11-ig beszélgettünk nyitott ablaknál, illetve néha kimentek cigizni, és közben is beszélgettünk. Ilyen komoly bűnt követtünk el.

Na, ezt a választ fogalmaztam meg, este kiragasztom:

Tisztelt Lakóközösség!

Szeretnék elnézést kérni a magam, és korosztályom nevében, hogy tegnap este 2 órán keresztül jól éreztük magunkat, és ezzel kellemetlenséget okoztunk Lakótársainknak.

Ennek oka az volt, hogy találkoztam 2 kedves fiatallal, akik most költöztek be, és jó érzés volt megismerkedni barátságos lakótársakkal.

Ígérem, a jövőben igyekszem tartózkodni ettől.

Egyébként Önöknek is kívánom, hogy ismerkedjenek meg kedves Lakótársakkal!

Üdv,
Ambrózy Lőrinc

Szerintem jó. Igaz, hogy amikor megkaptam a papírt reggel, akkor forrt még bennem a düh, és gondolkodtam azon, hogy megírom, hogy a generációs szakadék elméllyítése jópofa dolog, de vegyék figyelembe, hogy azért dolgozom minden este 8-ig, hogy nekik legyen nyugdíjuk. Tudnék én korábban végezni, csak akkor éhenhalna az ország… Meg ilyesmik jártak a fejemben, de végül lebeszéltem magam róla. (Kollégáim javaslatára.)

Vélemény?


UPDATE: Na, beszéltem egy olyan lakóval, aki normális, és kiderült, hogy nem azzal volt baj, hogy este beszélgettünk, hanem azzal, hogy napközben zenét hallgattak az albérlők, és ez volt hangos.
Szóval a lényeg, hogy a fenti levelemet nem fogom kifüggeszteni, mert nem nekem, illetve nem az esti beszélgetésről szólt, hanem arról, hogy napközben voltak hangosak. Persze akkor meg nem tiltja a zenehallgatást a SzMSz, de mindegy. Ha átköltöznek hozzám, akkor nálam cigizhetnek a konyhában, nem kell kimenniük a folyósóra, szóval a probléma megoldódik. :-)

Értelmes lépés Budapesten

Tényleg meg vagyok döbbenve. Értelmes dolgot láttam Bp.-en. És feltehetően a Főváros megrendelésére történt…

Jövök át az Erzsébet-hídon, és a Budai Alsórakparton a falakról takarítják a graffitiket. Erre még nem mondanám, hogy meglepő, de a lényeg az az, hogy ezt most csinálják, amikor a rakpart a Duna áradása miatt le van zárva. Azaz nem okoznak vele dugót a fél városban.

Számomra, aki évtizedek óta Bp.-en él, ez a mai egy meglepő élmény volt, nem is tudom mikor találkoztam utoljára épeszű, átgondolt, tervezett döntéssel.

(Kollégáim rosszmájúan azt mondták, hogy biztos volt valami döntéshozónak egy sötét pillanata, és akkor találta ki, hogy ha már amúgy is le van zárva a rakpart, akkor most végezzük el azt a munkát, ami amúgy a forgalom akadályozásával járna. :-))

Szeszrendelet — A Fidesz úgy néz ki, kapcsolt!

Ehhe, Kúper-ügynöknek anno hetekig plakátoztam, ha jól rémlik a XII. kerületben indult vagy 15 éve egyéniben, de lehet rosszul emlékszem, akkoriban kicsit sok politikusnak plakátoltunk mind a fidesz, mind az mdf részire. :-)
A lényeg, hogy végre úgy néz ki, hogy a politikusok is elkezdtek foglalkozni a szesztilalommal. Én váltig állítom, hogy ha ezt egy párt jól kommunikálja, akkor el lehet érni, hogy Molnár Gyula ebbe bukjon bele, ha már a többmilliárdos közpénzelkótyavetyélésbe, amit az Öbölnél csinált, nem sikerült neki.



Angol

Huh, ezt most kidühöngöm magamból hamar… Aztán majd holnap higgadt fejjel még egyszer végiggondolom…

Cégünk fizet angol okítást, és olyan jó tanárt kaptunk, amilyet még soha nem kaptam az elmúlt 20 év alatt, mióta angolul próbálnak tanítani. Az elmúlt 2 évben nagyon sokat fejlődtem, — ha szükséges — már telefonon is beszélek angol nyelvűekkel. Sajnos a TV-, és mozifilmeket nagyon kevéssé értem még mindig. Biztos süket vagyok…

Most nemrég kaptunk egy “anyanyelvi” tanárt, és vele nem vagyok kibékülve. Ahelyett, hogy “beszélgetnénk”, nem is tudom mit csinálunk. Ma is kérdezett valamit, amire nem pont azt válaszoltam, amit kellett volna, erre egy 5 perces alázás lett a vége. Totál fáradtan, pont ez az, amire semmi szükségem nincs, és így teljesen haszontalannak érzem az órán való részvételt. Azt sem érzem, hogy tanulnék valamit…
A helyzet az, hogy heti 4 óránk van, 2 kedden, 2 csütörtökön, és ez időben is sok, egyszerűen szinte semmi szabadidőm nincs. Este negyed kilencre érek haza hetente kétszer, a többi napon meg 7-re.
Eddig ugye hasznos volt mindegyik óra, de most nem az. Nem tudom mit csináljak.
Holnap megkérdezem a csoporttársaimat, hogy ők hogy értékelik az anyanyelvi tanárt, ennek függvényében vagy azt fogom kérni, hogy kapjunk másik tanárt, vagy azt, hogy nekem ne kelljen járnom a csütörtöki angolra. Ha megkérdezik, hogy miért nem, akkor a válaszom is attól fog függni, hogy a csoporttársaim hogy állnak a dologhoz. Ha ők akarják, és megfelel nekik ez a tanár, akkor majd azt mondom, hogy nincs időm. :-)

Igazából kíváncsi vagyok a csoporttársaim véleményére…

Azt nem tudom, akkor mit tegyek, ha nem lehet úgy járni angolra, hogy csak a keddi órákra járok. Mert az biztos, hogy ezekre az anyanyelvi órákra nem szándékozom többet bemenni, de teljesen abba sem szeretném hagyni az angolt. Talán akkor majd megpróbálok átjelentkezni egy másik csoportba, csak kérdés van-e másik, az én szintemen lévő csoport a cégnél…

Hmmm….

Nem értem…


Kép Leonról

BlackCat csinálta, szép lett. Elteszem emlékbe.

Szeszrendeletről ismét

Múlt pénteken este kivételes nap volt, már este 21:45-kor végeztem a melóval, így egy sörre beugrottam a Fadrusz-sörözőbe, de hamar zártak.
Onnan átmentem egy másik kocsmába, ott előbb nem akartak beengedni, de aztán a bentülők felismertek, megmondtam a jelszót, és beengedtek.
Ott ittunk 11:15-ig, de akkor bezárt az is, nem mert tovább nyitva maradni. Ezután fél órát beszélgettünk a kizavart vendégekkel, közben Molnár Gyula, és kurva anyja is csuklott rendesen, az biztos…

Utána éreztük, hogy azért egy végigmelózott hét után még egy kibaszott harmadik sörnek le kell csúsznia.

Elbattyogtunk a LUKOIL nevű kocsmáig, és vettünk még pár sört, majd a parkban megittuk. Hogy Molnár Gyulűnak ez miért jó, azt tudjuk. De hogy nekünk, kerületi lakosoknak miért jó, hogy olyan megoldásokat kell találnunk, ami kényelmetlen, és törvénytelen, azt nem tudom.

Ja, a LUKOIL nevű kocsmánál volt egy árpádházi-sávos oszlop, ahhoz kötöttem ki Leont, mert oda sem engednek be kutyát, sajnos.

Ez egy értelmes írás

Nem sok ilyen szokott megjelenni az index.hu címlapján, ez most valahogy átcsúszott a cenzúrán.

„Úristen, de ciki!”, „nem tudom elhinni”, „szégyen magyarnak lenni!”. Ilyesmiket küldözgetnek egymásnak a fészbukon meg sms-ben meg mindenfelé azok, akik most meglepődtek.
Pedig sok csodálkoznivaló nincs. Ha a kormánypártnak és főleg külső támogatójának az ország jelenét, pláne jövőjét érintő egyik legfőbb - és épp elég sokak által naponta tényleg érzékelt - problémahalmazról, a cigányság kérdéséről az egyetlen érdemi mondanivalója az, hogy aki ezt szóba hozza, az szélsőséges és rasszista, akkor lesznek is szélsőségesek és rasszisták. Ha már egyszer ilyen nagy igény mutatkozik rá. Aztán majd ők sorolják a saját megoldásaikat.
Ehhez jön még a folyamatos árpádsávozás, gárdistázás, szélsőjobbveszélyezés, vagyis a folyamatos média-(meg még ki tudja milyen) támogatás, aztán már lehet is csodálkozni.
Meg meglepődni azon, hogy nem ér el 5 százalékot egy olyan párt, amelynek - és akkor most a kormányzati teljesítményről és a pártönfinanszírozásról ne is beszéljünk - fontos egy-két kiválasztott kisebbség és egy-két emberi jog protezsálása (ez eddig helyes), csak olyan alapvető liberális értékekről (emberi jogokról) feledkezik meg, mint a magántulajdon és -birtok védelme, a személyes biztonsághoz, a zavartalan élethez fűződő jog meg hasonló apróságok.

Teljes bejegyzés itt.

Magyarország!

Tegnap hajnali egyig néztem a TV-ket. Szinte nem bírtam hinni a szememnek, és a fülemnek!
Majdnem bejött az, amit a haveroknak napok/hetek óta mondok, hogy nem az lesz a kérdés, hogy az szdsz vagy a Jobbik lesz a harmadik erő, hanem az, hogy a Jobbik, vagy a maszop lesz a második erő.
És igen, bejött.

Ma már azt is tudjuk, hogy ki a HATODIK erő: a belvárosi törpe- és devianciapárt — az szdsz.

A Jobbik szinte az ország harmadában második erő lett. Jellemzően a cigánybűnözés-fertőzött területeken. Több helyen 30, sőt majdnem 40% körüli bázist tudott felmutatni, ezzel nem csak a maszopot, hanem sok helyen a Fideszt is megelőzve.

Hajrá Jobbik, nézzük meg mit tudtok kezdeni ezzel a 3 emberrel az EU-parlamentben!



A legkeményebb napja a szeszrendeletnek… Leon, a vérző kutya

A legfontosabbal kezdem: Molnár Gyula, a kurva anyád!

Mai napom… Hát…
Melóhelyemen nem mondhatom el mit dolgozom, de péntek 02:00.kor fejeztem be az as.hu-s ügyfeleknek a számláinak a kinyomtatását, meg az elmúlt egy hónap alatt nem befizetők felszólítgatását. Sajnos 10% körül van a nemfizetők aránya. Konstans fél milla kintlévőségem van, vannak rendszeresen nemfizetők. Akik soha nem kapják meg a számlát, vagy ha végre igen, akkor abban az évben harmadszor változik a cégük neve, küldjek új számlát, aztán akkor meg kiderül, hogy a levelezési cím más, mint a számlázási, aztán küldjek új számlát, stb.. Aztán vannak, akik kötnek velem szerződést, és soha semmire nem reagálnak többet. Ők élvezik, hogy nálam foglalhatják a tárhelyet 1-2 hónapig, mire kiküldöm a számlát, meg felszólítom, meg újrakiküldöm, aztán elmennek a konkurenciámhoz, velük is kicseszni. :-)
Na. Szóval 2-kor még számlázgattam, aztán toltam itthon egy Wiskey-t, mégpedig 100 Pipers-t. Az egyik legfaszább cucc. Fél háromkor már aludtam, pedig még ment a TV-ben valami CSI, vagy ilyesmi…

Ma reggel meg elintéztem, hogy tudjak az EP-választáson Zebegényben szavazni, aztán meló… Este 19:00 körül már a 6-oson voltam, útban hazafelé.
Itthon Leon-kutya fogadott, véres cseppeket csöpögtetve a pöcséből. Minden kutyagazda rémálma ez, szerintem… :-(

Na, elmentem lódoktorhoz vele, kiderült, hogy be van gyulladva a húgyhólyagja, meg valami szerkezeti probléma van a prosztatájával (nem, nem nyúltak fel neki, a kutyáknál ezt humánusabban oldják meg, ultrahangot használnak).

Kapott vagy 4 féle szurit. Leon, a hős, hősként tűrte.

Mikor hazaértem, szerintem már nagyjából fél 10 lehetett. Ekkor megfőztem a vacsorám, és megettem.
11:30 körülre értem le a Zaccba, ami már zárva volt. A Fadrusz is, természetesen. Továbbmentem a Black Dogba, az is éppen zárt, nem kaptam sört. Leon ekkor már kicsit fáradt volt, gondolom a fél liter különböző injekció miatt… A Barak Café nyitva volt, de mikor bementünk, akkor közölte egy kibaszott hülye kocsmároscsaj, hogy a kutyát vigyem ki. Mondtam neki, hogy OK.
És továbbálltunk. Kutya nélkül nem megyek be kocsmázni. Idióta.
Végül a Bartókon, az EKER-nél kötöttem ki, ott 400.-Ft egy Borsodi.
Egyébként, amikor a Barak-ban nem szolgáltak minket ki, majdnem eldurrant az agyam… Nem sokon múlott…

Mai napra rendelt videó: